BRAZÍLIA: HOL VAN MÁR A NÉMET HETES? TITÉVEL LENULLÁZTÁK ÖZILÉKETBRAZÍLIA: HOL VAN MÁR A NÉMET HETES? TITÉVEL LENULLÁZTÁK ÖZILÉKET
Brazília déli részében, Caxias do Sulban látta meg a napvilágot, és itt is kezdett el futballozni, viszonylag későn, 17 esztendősen. Játékosként szerepelt még az Esportivónál, a Portuguesánál és a Guaraninál, legnagyobb sikere egy bajnoki bronzérem volt. Hogy nem tartott sokáig profi pályafutása, arról folyamatos térdsérülései tettek, melyek miatt mindössze 27 esztendősen kénytelen volt visszavonulni. Az edzősködésbe egy évvel később kezdett bele utolsó csapatánál, majd következett a Veranópolis, az Ypiranga de Erechim és a Juventude. Ezt követően első profi csapata, a Caxias nevezte ki vezetőedzőnek, és itt hamar eljött az első igazi siker: a Rio Grande do Sul állami bajnokságban a Ronaldinhót a soraiban tudó Gremiót legyőzve a csúcsra ért a gárdával, ami óriási tettnek számított, hiszen a legyőzött ellenfélen és az Internacionalon kívül nagyon ritkán tud más csapat az élen végezni ebben a sorozatban. Tite egy évvel később ismét a végső sikerig vezette csapatát, amely azonban nem a Caxias, hanem a Gremio volt, az óriás ugyanis lecsapott az egyre ismertebbé váló szakemberre, aki a Campeonato Gaúcho-siker mellé a kupagyőzelmet is hozzácsapta abban az évben. Három esztendőt töltött el a klubnál, utána viszont igazi vándormadárrá vált, rövidebb ideig irányította a Sao Caetanót, a Corinthianst, az Atlético Mineirót, a Palmeirast, az Internacionalt, valamint egy az Arab Emírségekben az al-Aint és Dzsudzsák Balázs jelenlegi csapatát, az al-Vahdát is. 2010-ben visszatért a Corinthianshoz, amelynél az egyéves kihagyást is beleszámítva – 2013 novembere és 2014 decembere között a modern labdarúgást tanulmányozta – 2016-ig tevékenykedett, s ezalatt kétszer megnyerte a csapattal a bajnokságot, valamint elhódította a Libertadores-kupát, a dél-amerikai Szuperkupát és a klubvilágbajnoki címet is. A brazil válogatott élére 2016 júniusában nevezték ki Dunga menesztését követően, és egyelőre nem is okozott csalódást: tükörsimán kivezette a nemzeti együttest a világbajnokságra, húsz meccset követően impozánsnak mondható, nyolcvanszázalékos győzelmi mutatóval rendelkezik, és minden adott ahhoz, hogy tizenhat év elteltével világbajnoki címhez segítse Brazíliát. |
Az ötszörös világbajnok eseménydús és nehézségekkel teli esztendőkön van túl. A négy évvel ezelőtti tornán derült égből villámcsapásként jött a németek elleni hetes erősségű pofon az elődöntőben, és bizony sokáig úgy tűnt, hogy ez a következő időszakra is rányomja a bélyegét: a Copa Americáról kétszer is bosszantó körülmények között búcsúzott a selecao, amely a világbajnoki selejtezősorozatot sem úgy kezdte, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva – és akkor még finoman fogalmaztunk.
Az áttörést végül Dunga eltávolítása, és Tite kinevezése hozta meg. A jelenleg 57 esztendős szakemberrel villámgyorsan magára talált az akkor még a vb-ről való lemaradás fuvallatától megérintett válogatott, amely a következő kilenc (!) selejtezőjét megnyerte, és végül első nemzetként már 2017 márciusában biztosította helyét az oroszországi tornán – nem mellékesen pedig tíz pontot vert a második helyen végző Uruguayra.
Tite hatalomátvétele több szempontból is nagyszerűen sült el, a játékosok imádják, amiben szerepet játszik az is, hogy Dungával ellentétben sokkal nyitottabb. Oda-vissza ismeri a labdarúgás minden csínját-bínját, remek struktúrát állított össze, hozzásegítve a válogatottat az azonnali jó eredményekhez, amire hihetetlenül nagy szüksége volt az önbecsülését elveszítő nemzetnek.
Hogy számokkal is alátámasszuk a változást, Tite irányításával Brazília 20 meccsen 16-szor nyert, csupán egyszer szenvedett vereséget, s bár az ez idő alatt szerzett 44 gól sem mondható rossznak, az igazi szenzációt a védekezés rendbetétele jelenti: a húsz mérkőzésen mindössze ötször tudták bevenni a brazilok kapuját, 2017-ben négyet kapott a csapat, s ez minden idők legjobb mutatója, idén pedig az eddigi három meccsen Oroszország, Németország és Horvátország is hiába próbálkozott a retesz feltörésével – mondani sem kell, mindhárom meccset behúzta Brazília.
A Tite által favorizált 4–3–3-as felállás a stabilitásra épít, ami némiképpen szokatlan lehet a brazil válogatottnál, de éppen ez adja az igazi pluszt. A védelem tehermentesítésében a Paulinho, Casemiro, Fernandinho alkotta középpálya kulcsszerepet játszik, elöl viszont sokkal nagyobb szabadsága van a támadóknak, mint Dunga idejében. Ilyen téren talán a braziloknak van a legnagyobb merítési lehetőségük – különösen minőségi szempontból –, Neymar, Gabriel Jesus és Philippe Coutinho mellett Willian, Douglas Cousta, Roberto Firmino és Taison is képes lehet valamilyen pluszt hozzáadni a játékhoz.
Nem mehetünk el szó nélkül Neymar mellett, aki a veretes névsorból álló támadósorból is kiemelkedik, s játéka igencsak meghatározhatja a brazilok szereplését. A PSG támadója február vége óta először lépett pályára a múlt héten, és nagy kérdés, hogy milyen formában lesz Oroszországban – bár ha a horvátok elleni góljából indulunk ki, bizakodhatnak Brazíliában.
Az előjelek tehát abszolút pozitívak, fő gyengeségként talán egyetlen dolgot tudnánk kiemelni: a három belső védőből álló védelmek feltörése kemény diónak bizonyul, ezt Tite is elismerte a novemberi, Anglia elleni 0–0-s döntetlen után. Ez már csak amiatt is lényeges, mert Costa Rica hasonlóképpen védekezik, és Szerbiánál is szóba jöhet egy hasonló játékrendszer, erre még mindenképpen ki kell találnia valamit a brazil kapitánynak.
A VB-KERET
KAPUSOK: 1 Alisson (Roma – Olaszország), 16 Cássio (Corinthians), 23 Ederson (Manchester City – Anglia)
VÉDŐK: 14 Danilo (Manchester City – Anglia), 22 Fagner (Corinthians), 6 Filipe Luis (Atlético Madrid – Spanyolország), 4 Pedro Geromel (Gremio), 12 Marcelo (Real Madrid – Spanyolország), 13 Marquinhos (PSG – Franciaország), 3 Miranda (Inter – Olaszország), 2 Thiago Silva (PSG – Franciaország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 8 Renato Augusto (Peking Kuoan – Kína), 5 Casemiro (Real Madrid – Spanyolország), 11 Philippe Coutinho (Barcelona – Spanyolország), 17 Fernandinho (Manchester City – Anglia), 18 Fred (Sahtar Doneck – Ukrajna), 15 Paulinho (Barcelona – Spanyolország), 19 Willian (Chelsea – Anglia)
TÁMADÓK: 7 Douglas Costa (Juventus – Olaszország), 20 Roberto Firmino (Liverpool – Anglia), 9 Gabriel Jesus (Manchester City – Anglia), 10 Neymar (PSG – Franciaország), 21 Taison (Sahtar Doneck – Ukrajna)
Szövetségi kapitány: Tite
SVÁJC: PAZAR FORMA, ELJÖTT AZ ÁTTÖRÉS IDEJE?
A bosnyák származású svájci szakember 2014 nyara óta irányítja a svájciakat, a 2016-os Európa-bajnokságon a nyolcaddöntőig jutott a válogatottal. Edzői pályafutása legnagyobb sikere a Lazióval elért Olasz Kupa-győzelem (2013), már ami a trófeákat illeti, mert a svájci válogatottnál elért eredményei legalább ennyire, ha nem jobban kiemelkednek. Vladimir Petkovic kizárólag a munkában hisz, és bár elődei, Köbi Kuhn, illetve Ottmar Hitzfeld szintén nem teljesítettek rosszul, azt, amit Petkovic elért, egyikük sem tudta felmutatni. A keretben ugyanis hemzsegnek a nem Svájcban született futballisták, és bár ez még nem jelentene akkora gondot, akadnak, akik még a himnuszt sem hajlandóak elénekelni a találkozók előtt, ráadásul az edzéseken és az öltözőkben sincs egységes nyelv, németül, angolul, olaszul, franciául és szerbül is lehet hallani mondatokat. Hogy az ilyen jellegű széthúzás ellenére is ennyire sikeres a csapat, az nagy részben a szövetségi kapitánynak köszönhető. „Petkovic tényleg mindent megtesz azért, hogy ez a csapat összekovácsolódjon, és meglegyen az összhang. Hat nyelven beszél, így mindegyik játékossal meg tudja értetni magát. Arról pedig gondoskodik, hogy a csapaton belüli klikkek ne húzzanak túlságosan szét. Amióta ő vezeti a válogatottat, kötelezővé tette például, hogy a vacsorát mindig közösen fogyasszák el egy nagy asztalnál. És hogy mindenki beszélgessen mindenkivel, sosem ülhet le ugyanarra a helyre egy játékos” – árulta el a titkot Eva Tedesco, a svájci 20 Minuten sportújságírója. A szakember munkáját Svájcban sem hagyják figyelmen kívül, a szövetség tavaly augusztusban a 2020-as Európa-bajnoki selejtezősorozat végéig meghosszabbította Petkovic szerződését, aki így továbbra is minden tőle telhetőt megtehet az értékrendszerének továbbadására – s ebből a svájciak kizárólag profitálhatnak. |
A magyar szurkolóknak aligha kell bemutatni Vladimir Petkovic együttesét, amely egészen elképesztő módon maradt le az egyenes ági kijutásról. Svájc az Európa-bajnok portugál válogatott legyőzésével nyitotta a selejtezőket, majd az azt követő nyolc meccsét is behúzta – ebből kettőt a mieink ellen –, a Portugália elleni utolsó csoportmeccs viszont (ideiglenesen) szertefoszlatta a svájci reményeket: hiába a 27 szerzett pont, hogy az egész selejtezősorozat alatt csupán egy félidőnyit volt hátrányban a csapat, pótselejtezőt kellett vívni az északírek ellen. A párharcot végül egy vitatható tizenegyes döntötte el – a sors kegyes, mondhatták Svájcban –, no meg a kiváló védelem, amely a tíz plusz két meccsen mindössze hétszer kapitulált (négyszer ellenünk).
A sorozatban a harmadik világbajnokságára készülő nemzet folyamatosan ott található a világranglista tíz legjobb csapata között (jelenleg a hatodik), és ennek jogosságát rendszerint bizonyítja is. A legutóbbi Eb-n a lengyelek elleni nyolcaddöntő jelentette a végállomást, szégyenkezni azonban nem volt oka Xhakáéknak, Lengyelország csupán tizenegyesekkel tudott túljutni ellenfelén.
Azóta valamennyit erősödött a keret, a rutinos futballisták – Yann Sommer, Stephan Lichtsteiner, Johan Djourou, Valon Behrami, Blerim Dzemaili – kiváló egyveleget alkotnak a fiatalokkal, és akkor még nem beszéltünk Xherdan Shaqiriről, aki bármikor képes a villanásra, gondoljunk csak a lengyelek elleni ollózására. A Stoke City futballistája alapjaiban véve meghatározza Svájc játékát, és bár a mögöttünk hagyott szezonban nem alkotott maradandót – nyolc gólja mellett hét asszisztot jegyzett a Premier League-ben, míg a selejtezőkön egy találatot és öt gólpasszt tudott felmutatni –, ahogy honfitársa, Sommer fogalmazott, „Shaqiri azt a fajta különleges játékos, akit hatvan percen át észre sem vesznek, majd lő egy elképesztő gólt”.
Ami nagyobb gond, hogy Svájcnak nincs olyan játékosa, aki stabilan szállítaná a gólokat. Haris Seferovic már öt éve első számú választás a csatárposztra, de az 50 mérkőzésen szerzett 12 gólja azt mutatja, hogy ideje lenne már, ha valaki leváltaná őt a fronton. Josip Drmic és Breel Embolo ideális jelöltnek tűnik, különösen utóbbiban, a német Bundesligában pallérozódó fiatal Schalke-támadóban rejlik óriási potenciál. És ha a támadók nem is remekelnek, ott a nagybetűs csapategység, melyet jól jellemez, hogy a vb-ig vezető úton összesen 14 játékos szerzett legalább egy gólt.
A legjobb tizenhat közé jutás reális cél lehet Oroszországban, az igazi álom viszont a negyeddöntő, amire 1954 óta áhítoznak. A svájci forma mindenesetre biztató, a gárda az előző 17 mérkőzéséből 14-et megnyert, legutóbb Spanyolország ellen játszott döntetlent, és hogy mennyire akarja mindenki a sikert, jól jelzi, hogy Admir Mehmedi önként kérte a keretből való kihagyását, mondván nem érzi elég jónak magát ahhoz, hogy ott legyen a tornán. Ő tehát nem lesz ott, a légióshad – csak egyetlen otthon játszó futballista került be a 23 fős keretbe – azonban tehet róla, hogy emlékezetes legyen az oroszországi szereplés.
A VB-KERET
KAPUSOK: 21 Roman Bürki (Dortmund – Németország), 12 Yvon Mvogo (RB Leipzig – Németország), 1 Yann Sommer (Mönchengladbach – Németország)
VÉDŐK: 5 Manuel Akanji (Dortmund – Németország), 20 Johan Djourou (Antalyaspor – Törökország), 4 Nico Elvedi (Mönchengladbach – Németország), 6 Michael Lang (Basel), 2 Stephan Lichtsteiner (Juventus – Olaszország), 3 Francois Moubandje (Toulouse – Franciaország), 13 Ricardo Rodriguez (Milan – Olaszország), 22 Fabian Schär (Deportivo La Coruna – Spanyolország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 11 Valon Behrami (Udinese – Olaszország), 15 Blerim Dzemaili (Bologna – Olaszország), 8 Remo Freuler (Atalanta – Olaszország), 16 Gelson Fernandes (Eintracht Frankfurt – Németország), 23 Xherdan Shaqiri (Stoke City – Anglia), 10 Granit Xhaka (Arsenal – Anglia), 17 Denis Zakaria (Mönchengladbach – Németország), 14 Steven Zuber (Hoffenheim – Németország)
TÁMADÓK: 19 Josip Drmic (Mönchengladbach – Németország), 7 Breel Embolo (Schalke – Németország), 18 Mario Gavranovic (Dinamo Zagreb – Horvátország), 9 Haris Seferovic (Benfica – Portugália),
Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic
COSTA RICA: MINDEN A RÉGI... DE MIRE LESZ EZ ELÉG?
A Costa Rica-i hadvezér nem kispályás a szakmában. Az alapokat még játékoskorában felszedte, különösen az Alajuelensében és a Saprissában volt közönségkedvenc, de a válogatottban is eljutott 75 fellépésig. Visszavonulása után először másodedzőként tevékenykedett – a nemzeti együttesnél is segítette Hernán Medford munkáját –, majd egy kitérőt követően következett az igazi sikertörténet, visszatért az Alajuelenséhez. A La Ligával – nem elírás, ez a csapat beceneve – sorozatban négyszer nyert bajnoki címet, ezután következett ismét a válogatott, amelynél ezúttal Paulo Wanchope segítője lett. Az előléptetésre nem kellett sokat várni, az egykori gólvágó Wanchope egy utánpótlás-mérkőzésen verekedésbe keveredett a lelátón, az eset után találkozott a Costa Rica-i szövetség vezetőségével, majd lemondott, így Ramírez ölébe pottyant a lehetőség – ő pedig köszönte szépen, és élt vele. A korábbi középpályás gyorsan átlátta, hogy a Wanchope erőltette fiatalítás nem jött össze, és összehívta az „aranygenerációt", az eredmények pedig őt igazolják, még ha nem is tervezhet hosszútávon a jelenlegi kerettel. És hogy mi a szakember igazi erőssége? Ramírez rögtön magához ragadta a karmesteri pálcát, és azt nem eresztve folyamatosan bizonyítja, hogy igazi stratégáról van szó. Nem ragad le egy bizonyos felállásnál, az alapnak számító 5–4–1 mellett rengeteg variációt begyakoroltatott a csapattal, legutóbb Anglia ellen például 3–4–3-as formációt láthatott a nagyérdemű. Nem fél a változtatástól, de nem viszi túlzásba, tökéletesen tisztában van a játékosai korlátjaival, és a keret rutinosságát maximálisan kihasználja. Tisztában van vele, hogy a támadójátékot nem teheti meg alapnak, és ezt képes elfogadni, ehhez persze precizitásra és a játékosok fegyelmezettségére van szüksége, amit meg is kap tőlük. A pozicionálásra helyezi a fő hangsúlyt, a területvédekezés, illetve a pálya üres részeinek kihasználása kulcsszerepet kap, és mindezt a skótok vagy éppen az északírek elleni meccsen tökéletesen végre is tudta hajtani a csapat. Hogy menni fog-e ugyanez Svájc és Szerbia ellen, arra hamarosan választ kapunk. |
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Costa Rica négy évvel ezelőtt a brazíliai torna legnagyobb meglepetését okozta a menetelésével. A közép-amerikai nemzet három korábbi világbajnokot (Uruguay, Olaszország, Anglia) megelőzve lett csoportelső, majd a görögökön túllépve – nem mellesleg történelmi sikert végrehajtva – a negyeddöntőig jutott, és Hollandia is csak büntetőkkel tudott továbblépni ellene a legjobb négy közé.
Írhatnánk, hogy ennyit a múltról, Costa Rica esetében viszont éppen ez jelenti a fő tényezőt. Sokatmondó lehet, hogy a hollandok elleni vb-negyeddöntős kezdőből kilencen (!) is ott lesznek jó eséllyel a Szerbia elleni első meccsen a kezdő sípszótól a pályán, és ebből már levehető, hogy sokat nem változott a csapat a négy évvel ezelőttihez képest. Ennek pedig akad pozitív és negatív hozadéka egyaránt.
Mint említettük, a 2014-es sikercsapat magja Óscar Ramírez szövetségi kapitánynál is kulcsszerephez juthat. A keret átlagéletkora súrolja a harmincas számot, ez az összes résztvevőt figyelembe véve a legmagasabb, a kezdőcsapatban majdnem minden játékos betöltötte már a 28. életévét. Az Európában játszó nagy nevek – Keylor Navas, Bryan Ruiz, Celso Borges és Joel Campbell – az oroszországi szereplést is meghatározhatják, s ez nem jó hír a Costa Rica-i drukkereknek. A Real Madridban védő Navason kívül a felsoroltak mindegyike pocsék idényt zárt, Ruiz és Borges formán kívül játszott, míg a papíron az Arsenal kötelékébe tartozó, a legutóbbi szezont a Real Betisnél töltő Campbell az elmúlt évben sérülés miatt alig kapott lehetőséget, ez pedig olyan szempontból nem túl biztató, hogy tőle várják a gólokat.
Azok ugyanis nem nagyon akarnak jönni, Costa Rica egynél több góllal 22 meccsen csak négyszer nyert 2017 eleje óta, a gödörben lévő magyar válogatottnak például egyszer sem tudott betalálni (0–1) – igaz, ebből messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni. A gólok számával még nem is lenne akkora gond, a leginkább az 5–4–1-es felállást alkalmazó Ramírez úgyis inkább a biztos védekezést helyezi előtérbe, kérdés, hogy a csoportriválisok ellen mennyire lehet rá építeni.
A selejtezőkön mutatott forma vegyes képet fest, a 4. körből csoportelsőként jutott tovább a csapat Panama, Haiti és Jamaica mellől – a lehetséges 18 pontból 16-ot begyűjtve –, a következőben viszont már mutatkoztak repedések. A második hely így is meglett Mexikó mögött, és bár akadtak jó pillanatok (például az Egyesült Államok oda-vissza legyőzése), a Honduras és Panama elleni meccsek tökéletesen rámutattak az együttes gyenge pontjaira.
A legfontosabb kérdés tehát, hogy a kulcsemberek mennyire tudják a vállukra venni a csapatot, illetve a rutin adhat-e olyan pluszt, ami a Szerbia és a Svájc elleni találkozókon elég lesz a továbbjutás kiharcolásához.
A VB-KERET
KAPUSOK: 23 Leonel Moreira (Herediano), 1 Keylor Navas (Real Madrid – Spanyolország), 18 Patrick Pemberton (Alajuelense)
VÉDŐK: 2 Johnny Acosta (Rionegro Águilas – Kolumbia), 15 Francisco Calvo (Minnesota United – Egyesült Államok), 6 Óscar Duarte (Espanyol – Spanyolország), 16 Cristian Gamboa (Celtic – Skócia), 3 Giancarlo González (Bologna – Olaszország), 22 Rónald Matarrita (New York City FC – Egyesült Államok), 8 Bryan Oviedo (Sunderland – Anglia), 4 Ian Smith (IFK Norrköping – Svédország), 19 Kendall Waston (Vancouver Whitecaps – Kanada)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 14 Randall Azofeifa (Herediano), 7 Christian Bolanos (Deportivo Saprissa), 5 Celso Borges (Deportivo La Coruna – Spanyolország), 9 Daniel Colindres (Deportivo Saprissa), 20 David Guzmán (Portland Timbers – Egyesült Államok), 10 Bryan Ruiz (Sporting CP – Portugália), 17 Yeltsin Tejeda (Lausanne – Svájc), 13 Rodney Wallace (New York City FC – Egyesült Államok)
TÁMADÓK: 12 Joel Campbell (Betis – Spanyolország), 21 Marco Urena (Los Angeles FC – Egyesült Államok), 11 Johan Venegas (Deportivo Saprissa)
Szövetségi kapitány: Óscar Ramírez
SZERBIA: FIATALSÁG, DE NEM BOLONDSÁG
A Szenegált irányító Aliou Cissé után, holtversenyben a belgák szövetségi kapitányával, Roberto Martínezzel, a 44 esztendős Mladen Krsztajics a világbajnokság legfiatalabb szövetségi kapitánya, tehát ilyen szempontból tökéletesen passzol a csapatához. Az 59-szeres válogatott korábbi védő a Celik Zenica csapatában nevelkedett, majd a délszláv háború idején, 1992-ben igazolt a Zentához, egy év múlva pedig a Kikindához. Itt a másodosztályban játszott, de teljesítményével felhívta magára az ország két élcsapatának, a Partizannak és a Crvena zvezdának a figyelmét. Krstajic a Partizant választotta, és a fekete-fehérekkel három bajnoki címet valamint egy kupagyőzelmet ünnepelhetett. A Bundesligában a Werder Bremen, majd a Schalke játékosaként a bajnokság egyik legjobb védőjeként tartották számon, 2009-ben tért vissza a Partizanhoz, és két évvel később innen vonult vissza. 2011 nyarán a Partizan sportigazgatója lett, majd 2015-ben a bosnyák Radnik Bijeljina elnöke. 2016-ban került a szerb válogatott mellé pályaedzőként, Szlavoljub Muszlin távozása után pedig abszolút újoncként rábízták a nemzeti együttest, amely vele harcolta ki a világbajnoki szereplést. Krsztajics legnagyobb erénye Szerbia egyik legnagyobb problémájára jelenthet gyógyírt, a csapategység hiányára. Már játékosként is született vezérnek tartották, a sportigazgatói, majd elnöki szerepkör pedig csak fejlesztett ezen elmondása szerint. A játékosok felnéznek rá és tisztelik, Adem Ljajics Dél-Korea elleni gólöröme tökéletesen megmutatta, hogy Krsztajics milyen hatással tud lenni a csapatra. Vezetői képessége és labdarúgással kapcsolatos ismeretei vitathatatlanok, edzőként viszont semmilyen tapasztalata nincs, így nagyon fontos tényező lesz, hogy mennyire tud a felszínen maradni, amikor Oroszországban mély vízbe kerül. Ilyen szempontból egyelőre ugyanolyan, mint a csapata: sötét ló. |
Ha van sötét ló az E-csoportban, akkor egyértelműen Szerbiát illeti a megnevezés. A korábbi szerb együttesekre nem feltétlenül jellemző módon ezúttal jórészt fiatalok alkotják a csapatot – Anglia, Nigéria és Franciaország után Szerbiáé a legalacsonyabb átlagéletkorú keret –, amely Írországot, Walest és Ausztriát megelőzve végzett a selejtezőcsoportja élén.
Szlavoljub Muszlin a biztos védekezésre építette fel a taktikáját, és bár ez a kapott gólok számában nem annyira mutatkozott meg (10 meccsen 10 gól), a fegyelmezett játék és az ellenfél szempontjából rendkívül kényelmetlen szoros emberfogás nagyban hozzájárult az egyenes ági kijutáshoz, mindemellett pedig a szerbek szerezték a legtöbb gólt a csoportjukban. A probléma ott kezdődik, hogy a csapatot felépítő szakembert októberben felállították a kispadról, egyrészt a selejtező utolsó két mérkőzésén mutatott gyenge játék miatt, másrészt – és ez a hangsúlyosabb –, mert nem hívta meg a válogatottba a Lazióban játszó Szergej Milinkovics-Szavicsot. És itt el is érkeztünk az egyik legfontosabb ponthoz.
A 23 esztendős középpályás lehet a sikeres szerb szereplés kulcsa. Bár a válogatottban eddig mindössze háromszor lépett pályára, minden adottsága megvan ahhoz, hogy világklasszissá érjen, nem véletlen, hogy gyakorlatilag a fél világ szívesen lecsapna rá. Támadó középpályásról beszélünk, aki tökéletesen megfelel a poszt követelményeinek, és emellett védekezésben is hihetetlenül hasznos tud lenni, egyszóval univerzális játékosról van szó. A Lazióban 14 gólt és kilenc asszisztot jegyzett a legutóbbi szezonban, ráadásul nemegyszer a piszkos munkát is magára vállalta, a Salzburg elleni Európa-liga-negyeddöntőben például egyaránt háromszor szerelt, tisztázott, előzte meg ellenfelét, és négy légi párbajt is megnyert, jelentősen hozzájárulva a hazai 4–2-es sikerhez. Az ő esetében – sok más csapattársához hasonlóan – a rutin hiánya okozhat problémát, a rá nehezedő nyomás, illetve az is, hogy képes nagyon hamar elveszíteni a fejét.
Szerbia tökéletesen tisztában van a korlátaival, és ez a mentalitás még nagyon sokat érhet. Ugyanakkor a csapategység mindig is komoly probléma volt a válogatottnál, jelen esetben például az sem segített, hogy a Muszlint váltó Mladen Krsztajics megfosztotta Braniszlav Ivanovicsot a csapatkapitányi karszalagtól, és ez még csak a jéghegy csúcsa. A világbajnokság ilyen szempontból megadhatja azt a „közös célt”, ami egyesítheti a játékosokat, sokkal nagyobb gond lehet, hogy a nagy tornák rutinja hiányzik a játékosok többségéből és a szövetségi kapitányból is. Ilyen téren a már sokat megélt öreg harcosok jelenthetik a mentőövet, Ivanovics mellett, Alekszandar Kolarovot, Nemanja Maticsot vagy éppen Dusan Tadicsot sem kell bemutatni senkinek, ők képesek lehetnek arra, hogy fogódzkodót nyújtsanak fiatalabb társaiknak.
A továbbjutás nem lehetetlen a szerb csapat részéről, Costa Ricát kötelező feladat legyőzni, és bár Brazília ellen valószínűleg nem terem majd babér, Svájc olyan ellenfél, amellyel szemben Szerbia kihasználhatja erősségeit. A motivációval mindenesetre nem lesz gond, a szerb kormány ígérete szerint tízmillió eurót (3.19 milliárd forint) kap a válogatott, ha megnyeri a világbajnokságot, de már a csoportkörből való továbbjutás is félmilliót hozna a konyhára. Persze ne legyenek illúzióink, a szerb mentalitást ismerve az önbecsülés és a büszkeség sokkal nagyobb motivációt jelent, ami rengeteget segíthet kiélezett helyzetben.
A VB-KERET
KAPUSOK: 23 Marko Dmitrovics (Eibar – Spanyolország), 12 Predrag Rajkovics (Maccabi Tel-Aviv – Izrael), 1 Vladimir Sztojkovics (Partizan)
VÉDŐK: 6 Braniszlav Ivanovics (Zenit – Oroszország), 11 Alekszandar Kolarov (AS Roma – Olaszország), 15 Nikola Milenkovics (Fiorentina – Olaszország), 14 Milan Rodics (Crvena zvezda), 2 Antonio Rukavina (Villarreal – Spanyolország), 5 Uros Szpajics (Anderlecht – Belgium), 3 Dusko Tosics (Kuangcsou R&F – Kína), 13 Milos Veljkovics (Werder Bremen – Németország),
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 16 Marko Grujics (Cardiff City – Anglia), 17 Filip Kosztics (Hamburg – Németország), 22 Adem Ljajics (Torino – Olaszország), 21 Nemanja Matics (Manchester United – Anglia), 20 Szergej Milinkovics-Szavics (Lazio – Olaszország), 4 Luka Milivojevics (Crystal Palace – Anglia), 18 Nemanja Radonjics (Crvena zvezda), 10 Dusan Tadics (Southampton – Anglia), 7 Andrija Zsivkovics (Benfica – Portugália).
TÁMADÓK: 19 Luka Jovics (Eintracht Frankfurt – Németország), 9 Alekszandar Mitrovics (Fulham – Anglia), 8 Alekszandar Prijovics (PAOK – Görögország)
Szövetségi kapitány: Mladen Krsztajics
A CSOPORT LEGÉRDEKESEBB FIGURÁJA
2014-ben minden futballszurkolót meglepett Costa Rica világbajnoki szereplése, Oroszországban viszont még inkább felkaphatták a fejüket, amikor megtudták, hogy a negyeddöntőig menetelő együttes egyik alapemberét Yeltsin Tejedának hívják.
Vagy írhatnánk Jelcint is, a középpályás édesanyja ugyanis 1992-ben annyiszor hallotta a televízióban Oroszország első választott elnökének a nevét, hogy róla nevezte el a március közepén – pontosan kilenc hónappal Borisz Jelcin megválasztása után – napvilágra jött gyermekét. Talán nem meglepő információ, hogy ennek fényében válogatottbeli csapattársai az El Ruso, vagyis az orosz becenevet adták a játékosnak.
Ami az előzményeket illeti, a kis Yeltsin hazájában, a Costa Rica-i élvonalban szereplő Deportivo Saprissában ismerkedett meg a labdarúgás rejtelmeivel, 2011-ben kapott profi szerződést, és összesen 110 tétmeccsen öltötte magára a klub szerelését. A válogatottban is ugyanebben az évben mutatkozott be a felnőttek között, és csöppet sem volt meglepő, hogy Jorge Luis Pinto szövetségi kapitány helyet adott neki a Brazíliába utazó világbajnoki keretben.
A vb-n mind az öt meccsen a kezdőcsapatban kapott helyet, négyszer viszont lecserélték – az orosz kommentátorok nagy örömére, ugyanis minden ilyen alkalommal az említettek a következő mondattal búcsúztatták a futballistát: „Yeltsin elfáradt, távoznia kell”. És hogy mi ennek az apropója? 1999 végén Borisz Jelcin ezekkel a szavakkal mondott le a hivataláról.
A világbajnokság után az orosz politikus szülővárosában, Jekatyerinburgban található Ural szerette volna szerződtetni Tejedát, aki viszont túlságosan sokat kért, így az üzletből végül nem lett semmi, pedig Grigorij Ivanov elnök is elismerte, óriási PR-fogás lett volna, ha egy Yeltsin nevű játékos képviseli az első orosz elnök szülővárosának csapatát.
A középpályás kegyeiért zajló versenyfutást – már ha volt ilyen – végül a 2007-ben alapított Evian nyerte, amely akkoriban már a francia élvonalban szerepelt. Tejeda két szezont töltött el Haute-Savoie megyei klubnál, majd 2016-ban a svájci Lausanne-hoz szerződött, és azóta is ott játszik.
Óscar Ramírez szűkített világbajnoki keretébe természetesen bekerült, és elmondása szerint most sokkal érettebben várja a tornát, mint négy évvel ezelőtt.
„Brazíliában én voltam az egyik legfiatalabb, az elmúlt négy esztendőben viszont rengeteg tapasztalatot szereztem. Jobban tisztában vagyok azzal, mit hogyan kezeljek a pályán és azon kívül, emellett nem csinálok őrültségeket.”
„Svájc nagyon magas szinten van, a játékosai rutinosak, és a bajnokság is versenyképes. Jól fognak szerepelni, óvatosnak kell lennünk” – mondta Tejeda a jól ismert ellenfélről.
Hogy Costa Rica jól szerepeljen, és még a továbbjutásra is legyen esélye, azért sokat tehet a Lausanne futballistája, például ha sikerülne megszereznie első válogatottbeli gólját. És akkor nagy valószínűséggel szóba sem jöhetne, hogy „Yeltsin elfáradt, távoznia kell”...
NSO-VERDIKT A CSOPORTRÓL
Brazília 1966 óta nem esett ki a csoportkörben, és ezúttal is vaskos meglepetés lenne, ha megszakadna ez a sorozat, sőt már a második hely is óriási csalódás lenne a selecaónak.
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
Bármennyire is összeszokott és rutinos Costa Rica, nehéz elképzelni, hogy a második továbbjutó helyért harcban lenne a közép-amerikai gárda, a pontszerzés ugyan összejöhet, de már a harmadik hely sem lenne rossz teljesítmény Óscar Ramírez együttesétől.
A brazilok mögött a másik továbbjutó helyért Svájc és Szerbia csatázhat, előbbi mellett a kiváló forma és a sokkal egyenletesebb teljesítmény szól, míg utóbbi a kőkemény védekezésében, valamint középpályásai villanásaiban bízhat.
Mindez persze csak előzetes esélylatolgatás, benne van a pakliban, hogy Costa Ricában gondolnak egyet, és megint meglepik a világot. Nem ez lenne az első eset...
E-CSOPORT | |
Brazília (E1) Svájc (E2) Costa Rica (E3) Szerbia (E4) | |
Június 17., 14.00 Szamara Koszmosz Arena | Costa Rica (E3)–Szerbia (E4) |
Június 17., 20.00 Rosztov Rosztov Arena | Brazília (E1)–Svájc (E2) |
Június 22., 14.00 Szentpétervár Kresztovszkij Stadion | Brazília (E1)–Costa Rica (E3) |
Június 22., 20.00 Kalinyingrád Kalinyingrád Stadion | Szerbia (E4)–Svájc (E2) |
Június 27., 20.00 Moszkva Szpartak Stadion | Szerbia (E4)–Brazília (E1) |
Június 27., 20.00 Nyizsnyij Novgorod Nyizsnyij Novgorod Stadion | Svájc (E2)–Costa Rica (E3) |