Vb 2018: becsületsértési pert indított az egykori japán kapitány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.24. 14:23
null
Halilhodzic szeretné visszaszerezni a becsületét (Fotó: AFP)
Április elején meglepő lépésre szánta el magát a Japán Labdarúgó-szövetség, és a gyengébb eredményekre hivatkozva, két hónappal a világbajnokság rajtja előtt menesztette szövetségi kapitányát, a bosnyák Vahid Halilhodzicot. A szakember ezt olyannyira nehezményezte, hogy pert indított egykori munkáltatója ellen.

 

 

Halilhodzic csütörtökön egy tokiói kerületi bíróságon beadta a keresetét, mondván, a szövetség megsértette a becsületét. A szakember Tasima Kozo elnöktől írásbeli bocsánatkérést, illetve egy jen (2.5 forint) kárpótlást kér.

Az edzőt két hónappal a vb kezdete előtt, április 7-én menesztették annak ellenére, hogy a japán válogatott megszerezte a kvalifikációt, és sorozatban hatodszor ott lesz a világbajnokságon.

A válogatott az idén eddig két meccset játszott, március 23-án 1–1-et ért el Malival, míg négy nappal később 2–1-re kikapott Ukrajnától. Halilhodzic elmondta, hogy ezeket a mérkőzéseket arra használta fel, hogy megnézze a fiatalabb játékosokat, így az eredmények másodlagosak. A szövetség vezetősége azonban nem így gondolta. Halilhodzic utódja a Gamba Oszaka korábbi edzője, Nisino Akira lett.

Halilhodzic szerint igazságtalanul menesztették, mert a szövetség nem tartotta be saját szabályait, amikor meghozta ezt a döntést.

„Az egész per a rágalmazásról szól. Mindent megteszünk, hogy visszaszerezzük a becsületét, és ezt nem lehet pénzzel megfizetni” – nyilatkozta Halilhodzic ügyvédje, Lionel Vincent, aki nem tudta megjósolni, hogy az ügy meddig húzódhat el.

A világbajnokságig még három felkészülési mérkőzés vár a csapatra Ghána, Svájc és Paraguay ellen. A vb H-csoportjában Kolumbia, Lengyelország és Szenegál lesz az ellenfél.

Legfrissebb hírek

Japán ezúttal nem tudta megnehezíteni a szerbek dolgát – itt a további program!

Vizes vb 2025
2025.07.18. 12:01

A japánok meglepetést okoztak a férfi vízilabdatornán a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.16. 09:22

A görögöké lett a második hely a magyar női vízilabda-válogatott csoportjában

Vizes vb 2025
2025.07.15. 10:06

Varga Zsolt: Nehezebb csak a videók alapján felkészülni a speciális japán stílusra

Vizes vb 2025
2025.07.14. 10:52

A magyar női vízilabda-válogatott húsz góllal verte meg Japánt a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.13. 05:50

Kínában nyert Ausztrália, Irán kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.03.25. 21:25

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

Hihetetlen szervezési hiba, több úszó is megsérült a versenyen

Úszás
2025.01.28. 09:48
Ezek is érdekelhetik