Argentína: Crespo tudja, miért nem lesz ott Icardi a vb-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.14. 12:55
null
A válogatottban Messi a főnök? (Ftó: AFP)
Az argentinok korábbi legendás támadója, Hernán Crespo elárulta, szerinte Mauro Icardi azért nem lesz ott a nyári világbajnokságon, mert nem tartozik Lionel Messi baráti köréhez.

 

A pályafutása során az Internél négy szezont is eltöltő Crespo úgy véli, Icardit kihagyni a válogatottból luxus, miután a 25 éves támadó a világ egyik legjobb befejező csatára, aki az olasz élvonalban ebben az idényben 28 gólnál jár, eggyel elmaradva a laziós Ciro Immobilétől.

Hiába azonban a remek szezon, megvan az esélye, hogy Icardit nem láthatjuk a 31 nap múlva kezdődő világbajnokságon – legalábbis Crespo szerint.

„Nekem úgy tűnik, hogy Icardi nem tartozik Messi barátai közé. Az az érzésem, hogy a válogatott jelenleg egy mágikus kör köré épül, szerveződik és ennek Icardi nem tagja, így sajnos nem lesz ott Oroszországban. Pedig a csapatnak kéne egy olyan csatár, mint Icardi, csak éppen Jorge Sampaoli és Lionel Messi ezt másképpen gondolják” – mondta Hernán Crespo a La Gazzetta dello Sportnak.

„Szerintem Mauro a tizenhatoson belül a világ legjobbjai között van. Ha eljut hozzá a labda, egyszerűen halálos. Persze, ha valaki távolról szeretne építkezni, támadást szervezni, akkor Sergio Agüero megfelelőbb választás. Cristiano Ronaldo és Lionel Messi más bolygóról jött, de mögöttük nagyon sok támadónak van esélye a harmadik helyre. Nálam Icardi is köztük van” – mondta Crespo a rózsaszínű sportlapnak.

Icardi eddig négy alkalommal szerepelt az argentin válogatottban, legutóbb tavaly novemberben az Ecuador elleni vb-selejtezőn volt tagja az albicelestének – az eddigi 4 fellépése során 187 percet játszott, csupán egyszer, tavaly szeptemberben az Uruguay elleni 0–0 során volt végig a pályán.

Azt nem tudni, hogy Crespo szavainak mennyi köze van az igazsághoz, ám az tény, hogy Icardi magánélete elég botrányos volt korábban: jelenlegi ügynöke egyben a felesége is, Wanda Nara, korábban a szintén argentin válogatott labdarúgó Maxi López felesége volt. Elég nagy botrányt kavart Argentínában, amikor 2014-ben a háromgyerekes Nara otthagyta Lópezt a nála hat évvel fiatalabb sampodoriás csapattársáért, Icardiért – akinek azóta két gyermeket szült.

Legfrissebb hírek

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
Tegnap, 18:10

Meglepetés Chilében, Marokkó az U20-as világbajnok!

Minden más foci
2025.10.20. 07:40

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

IFFHS: Messi a gólpassz-világrekorder, Puskás és Kocsis tartja dobogóközeli pozícióját

Minden más foci
2025.10.16. 12:51

Argentína és Marokkó játssza az U20-as futball-vb döntőjét

Minden más foci
2025.10.16. 07:10

Decemberben jön a Messi-kupa!

Minden más foci
2025.10.15. 21:29

Messi két gólpasszt adott, Argentína parádézott Floridában – videó

Minden más foci
2025.10.15. 09:27

Miami vonzereje: napfény, óceán, futball – és Lionel Messi!

Minden más foci
2025.10.13. 13:48
Ezek is érdekelhetik