Vb 2018: Pelé nem számol a spanyol, portugál kettőssel

Vágólapra másolva!
2018.04.16. 14:58
Pozitív várakozással tekint a brazil labdarúgó-válogatott oroszországi világbajnoki szereplése elé Pelé.

A 77 éves brazil legenda szerint a felépülő Neymarral a Selecao fontos szerepet játszik a tornán.

„Magabiztos vagyok, mert az új kapitánynak, Titének volt ideje összerakni a csapatot” – mondta a 2016 óta dolgozó szakvezetőről a háromszoros világbajnok Pelé.

Szerinte Brazíliának sok nagyszerű játékosa szerepel Európában, a feladat az, hogy ezeket a futballistákat egységbe kovácsolják. A selejtezősorozat jól sikerült, s a legendás játékos szerint a csapat a vb-n is jól teljesít.

Hozzátette: kevés meglepetésre számít, a brazilok legfőbb riválisa Argentína, Németország, Anglia és Franciaország lesz.

Pelé januárban kórházba került kimerültség miatt, de most azt mondta, nem kell aggódni az egészségéért.

„Bár nem játszhatok az idei vb-n, de jól érzem magam” – viccelődött.

A brazilok a nyári világbajnokságon Svájc ellen lépnek pályára először, ezt követően Costa Ricával és Szerbiával mérkőznek meg a csoportmeccsek során.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

Foci vb 2026
Tegnap, 15:48

„Elképesztő légkörben, fantasztikus stadionban játszottunk” – portugál vélemények a magyarok elleni siker után

Magyar válogatott
Tegnap, 10:48

Joao Cancelo: Voltak nehézségeink, de összességében jobbak voltunk, mint a magyarok

Magyar válogatott
Tegnap, 10:30

Bolívia legyőzte Brazíliát, és még reménykedhet a vb-kijutásban

Foci vb 2026
Tegnap, 7:51

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
Tegnap, 7:13

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:30

Varga Barnabás: Lehetett volna négy pont is, így meg egy van

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:19

Hiába duplázott Varga Barnabás, mégis Portugália nyert a Puskás Arénában

Magyar válogatott
2025.09.09. 22:44
Ezek is érdekelhetik