Argentína: „Beszéltünk Messivel, kértük, hogy kevesebbet játsszon”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.13. 17:33
null
Ismerve Lionel Messi játék iránti szeretetét, nehezen elképzelhető, hogy eleget tegyen az argentin szövetség kérésének (Fotó: AFP)
Az Argentin Labdarúgó-szövetség (AFA) elnöke, Claudio Tapia elárulta, arra kérték Lionel Messit, az FC Barcelona klasszisát, kevesebb időt töltsön a pályán, hogy kipihenten léphessen pályára a nyári, oroszországi világbajnokságon.

„Remélem, minden játékosunk ugyanolyan formában érkezik majd a válogatotthoz, mint amilyenben jelenleg futballozik. Sergio Agüero fantasztikusan játszik, Lionel Messi pedig mindig is kiváló volt” – kezdte Tapia.

„Beszéltünk Messivel, és arra kértük, hogy a saját érdekében kevesebbet játsszon a Barcelonában. Ha vannak olyan mérkőzések, amelyeken nem muszáj pályára lépnie, akkor ne tegye, kicsit jobban figyeljen magára” – tette hozzá az AFA első embere.

Az ötszörös aranylabdás a mostani idényben eddig 36 tétmérkőzésen 3033 percet – vagyis több mint 50 órát – töltött a pályán a Barcában.

Tapia azt is elmondta, a katalán szövetség megkereste az argentinokat, hogy június 4-én, Barcelonában felkészülési meccset vívjon a világbajnokságra készülő dél-amerikai válogatottal. Hozzátette, az albiceleste szövetségi kapitányának, Jorge Sampaolinak tetszik az ötlet, ezért a felek tárgyalnak a találkozó lekötéséről.

Legfrissebb hírek

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
2 órája

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
2025.07.28. 20:19

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57
Ezek is érdekelhetik