Olaszország: Lehet, lefejelek valakit, mint Zidane – Buffon

Vágólapra másolva!
2017.03.24. 10:23
Bár Gianluigi Buffonon nem látszanak az évek, az olasz kapuslegenda már 39 esztendős, és bizony néha azért eljátszik a visszavonulás gondolatával. Most arra kérdeztek rá, milyennek képzeli az utolsó meccsét.

„Hogy milyennek képzelem az utolsó meccsemet? Lehet, azt csinálom majd, mint Zidane, lefejelek valakit a pályán!” – viccelődött az olasz válogatott sajtótájékoztatóján Buffon.„Hogy milyennek képzelem az utolsó meccsemet? Lehet, azt csinálom majd, mint Zidane, lefejelek valakit a pályán!” – viccelődött az olasz válogatott sajtótájékoztatóján Buffon.

„Előtte azonban még van egy kis dolgunk, szeretnénk kijutni a válogatottal a világbajnokságra. Talán pont Oroszországban lehetne az utolsó mérkőzésem” – tette hozzá.

Az olasz válogatott négy forduló után az európai világbajnoki kvalifikációs sorozat G-csoportjában a második helyen áll, de ugyanannyi ponttal, mint az éllovas spanyolok.

Buffonék péntek este Albánia ellen lépnek pályára vb-selejtezőn, majd kedden Hollandiával játszanak felkészülési meccset.

Legfrissebb hírek

Buffon: A legjobb döntést hoztuk, Gattuso lesz az új olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2025.06.15. 09:18

Most Gattuso az első számú jelölt az olasz válogatott élére

Olasz labdarúgás
2025.06.11. 10:18

Claudio Ranieri mégsem lesz az olasz válogatott szövetségi kapitánya

Olasz labdarúgás
2025.06.10. 09:53

Spalletti győzelemmel búcsúzott, Haaland szállította az újabb norvég sikert

Minden más foci
2025.06.09. 22:49

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
2025.05.29. 22:43

Cesare Prandelli lehet az Olasz Labdarúgó-szövetség új technikai igazgatója

Olasz labdarúgás
2025.03.29. 12:49

Haalandék jöttek, láttak s négy gólt lőttek Izraelnek Debrecenben

Foci vb 2026
2025.03.25. 22:55

Raspadori: Sokkal erősebb csapat vagyunk annál, mint amit most mutattunk

Minden más foci
2025.03.24. 09:48
Ezek is érdekelhetik