Vb 2018: izraeliek elleni terrortámadást akadályozott meg a koszovói rendőrség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.17. 20:15
Az Iszlám Állam által tervezett terrortámadást akadályozott meg a koszovói rendőrség az Albánia–Izrael labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzés előtt.

A koszovói rendőrség csütörtöki beszámolója szerint a szombati vb-selejtező idején a mérkőzés helyszínén és Koszovóban is merényletre készültek a gyanúsítottak, akiket – összesen 19 embert – november 4-én tartóztattak le. A feltételezett elkövetőknél házkutatást is tartottak, amelynek során robbanóeszközöket, fegyvereket, valamint szélsőséges ideológiát terjesztő szerzők könyveit találták a rendőrök.

A 3–0-s vendéggyőzelemmel záruló Albánia–Izrael meccs helyszínét korábban éppen biztonsági okokból módosították és az északalbán Shkodrából a fővároshoz közeli Elbasanba helyezték át.

A 3–0-s vendéggyőzelemmel záruló Albánia–Izrael meccs helyszínét korábban éppen biztonsági okokból módosították és az északalbán Shkodrából a fővároshoz közeli Elbasanba helyezték át.

Nemcsak Koszovóban, de a szomszédos Albániában és Macedóniában is voltak letartóztatások az ügyben, további hat embert vettek őrizetbe. A gyanúsítottakat azóta – egy kivételével – szabadon engedték.

Legfrissebb hírek

Jordi Cruyff is csatlakozott a nagy holland futballprojekthez az indonéz válogatottnál

Minden más foci
2025.02.25. 12:31

Érvényben marad a románok zárt kapus büntetése

Minden más foci
2025.02.13. 18:22

Marco Rossi Dárdai Bencéről: Meg fogom hívni, amint lehetséges lesz

Magyar válogatott
2025.01.31. 22:38

Sportolóink a világ minden táján – 2025-ben is

Egyéb egyéni
2025.01.07. 08:47

24 százalék! Ekkora esélyt ad a statisztikai oldal a válogatottnak az egyenes ági vb-kijutásra

Magyar válogatott
2025.01.04. 11:19

„Köszönöm, Magyarország!” – az izraeli tornászszakember hálával emlékezik Keleti Ágnesre

Egyéb egyéni
2025.01.02. 21:08

Izraelben temetnék el Keleti Ágnest

Egyéb egyéni
2025.01.02. 17:36

Készülünk – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2024.12.14. 23:09
Ezek is érdekelhetik