Vb 2018: ez nem az Eb-selejtező, megrázták magukat a görögök

Vágólapra másolva!
2016.09.06. 22:38
A papírformát igazoló eredmények születtek a 2018-as vb-selejtező H-csoportjának első fordulójában, amelyben mindhárom, az előző vb-n szereplő csapat győzni tudott. Belgium és Görögország idegenben szerzett három pontot. 

A belgák Romelu Lukaku duplájával és Yannick Carrasco találatával győztek Cipruson, míg a bosnyákok már az első félidő derekára kétgólos előnybe kerültek Észtország ellen. A második félidőben Haris Medunjanin és Vedad Ibisevic, a Hertha csapatkapitánya gólja után az első találatot is jegyző Emir Spahic állította be az 5–0-s végeredményt.

A görögök a 44. perc elején nem voltak kedvező helyzetben Gibraltár ellen a portugáliai Faróban, 1–1-re álltak az első vb-jén induló miniállam ellen. Aztán a szünetig gyorsan berámoltak hármat, nehogy úgy tűnjön, ez a selejtezősorozat is olyan lesz, mint a 2016-os Európa-bajnokságé.

VB 2018
SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA, 1. FORDULÓ

H-CSOPORT
Bosznia-Hercegovina–Észtország 5–0 (Spahic 7., 90., Dzeko 23. – 11-esből, Medunjanin 71., Ibisevic 83.)
Ciprus–Belgium 0–3 (R. Lukaku 13., 61., Carrasco 81.)
Gibraltár–Görögország 1–4 (L. Walker 26., ill. Mitroglu 10., Wiseman 44. – öngól, Fortunisz 45., Toroszidisz 45.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bosznia-Hercegovina 1 1 5–0 +5 3
2. Görögország 1 1 4–1 +3 3
3. Belgium 1 1 3–0 +3 3
4. Gibraltár 1 1 1–4 –3 0
5. Ciprus 1 1 0–3 –3 0
6. Észtország 1 1 0–5 –5 0

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bulgária 1 1 4–3 +1 3
2. Hollandia 1 1 1–1 0 1
3. Svédország 1 1 1–1 0 1
4. Franciaország 1 1 0–0 0 1
Fehéroroszország 1 1 0–0 0 1
6. Luxemburg 1 1 3–4 –1 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik