Vb 2014: Deschamps szerint a helyükre kerültek a franciák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.04. 20:47
null
Karim Benzema és Didier Deschamps fájdalma: ez a hajó elment (Fotó: Reuters)
Didier Deschamps nagyra tartja csapata próbálkozását, de reálisan értékel.

 

„Azt tettük, amit kellett, csakhogy egy nálunk jóval rutinosabb csapattal találtuk szembe magunkat – értékelt Didier Deschamps, a franciák szövetségi kapitánya a Németországgal szemben elveszített pénteki vb-negyeddöntő (0–1) után. – A németek ebből egygólos előnyt kovácsoltak maguknak. Fizikailag erősebbek voltak, ezért is tudtak abból a rögzített helyzetből gólt szerezni. Mindent megpróbáltunk, sajnálom, hogy nem jártunk sikerrel. Ellenfelünk hozzá van szokva az ilyen csatákhoz, de még így sem hiányzott sok… Neuer hozta azokat a bravúrokat, amikre szükségük volt, mi pedig nem voltunk elég pontosak, de hangsúlyozom, a mieink mindent megtettek. Megvolt bennünk az eltökéltség, hogy messzebbre jussunk, de összességében a helyünkön vagyunk.”

Mats Hummels: az ő hajója tovább szeli a habokat 
(Fotó: Reuters)
Mats Hummels: az ő hajója tovább szeli a habokat (Fotó: Reuters)

„Elképesztő forróság volt, a meccs nagyon lüktetett, a játékosok teljesen elfáradtak. Senkit sem leptek meg a cserék, minden játékosra szükségünk van, és ha úgy érzem, cserélni kell, hogy felrázzuk a társaságot, akkor megteszem. A csapat meccsről meccsre fejlődik, mindenki nagyon koncentrált és összpontosított, és mindenki jól dolgozott” – mondta a mérkőzést követően Joachim Löw.

„Ez egy újabb valóra vált álom. Elképesztő, milyen jól alakul számunkra a világbajnokság, remélem, még nem értük el az út végét. Ma határozottan korán fáradtam el” – tette hozzá a győztes gólt szerző Mats Hummels.

„Volt egy kis szabálytalanság, de nem fújták le – utalt a gól előtti fejpárbajban Hummelsszel szemben végzetesen alulmaradó Raphaël Varane. – Két-három hasonló párviadalt vívtam a meccs során, mindegyiket megnyertem, abból az egyből pedig, mondom, egy kis faulttal, sikerült gólt fejelniük. Nagyon erős csapattal játszottunk, amelynek játékosai ugyanilyen fontos mérkőzéseken már rengeteg tapasztalatot szereztek. És ez a pályán érezhető volt. De nem adtuk meg magunkat, csak elöl hiányzott a hatékonyabb játék.”

„Lenyűgöző, ahogyan ebben a stadionban Franciaországgal játszottunk. Ez a teljesítmény elődöntőt ért. Az Algéria elleni mérkőzéssel ellentétben ez egy olyan találkozó volt, amelyen nem veszíthettünk. Jó játékunk van, tudjuk, hogyan kell szerepelni. A védelem nagyon egyben volt és jól teljesített” – vélekedett a hajrában nagyot védő Manuel Neuer.

„Csapatként játszottunk a pályán, nagyszerű teljesítményt nyújtottunk. Nem volt könnyű dolgunk ma, brutálisan meleg volt” – mondta Philipp Lahm.

„Nagy kár, hogy így alakult, mert voltak csodálatos pillanataink ezen a világbajnokságon – nyilatkozott keserűen Mathieu Valbuena, a franciák apró termetű szélsője. – Megízleltük a siker ízét, ezért különösen szörnyű a mai este. Nem voltunk elég hatékonyak. Az első félidőben sikerült megszerezniük a vezetést, mi meg képtelenek voltunk helyzeteket kialakítani. Nagyon le vagyunk törve, szerettünk volna döntőt játszani.”

„Nagyon csalódottak vagyunk, ugyanakkor büszkék is lehetünk a világbajnokságon nyújtott teljesítményünkre. Megtettünk mindent, ami az erőnkből telt, de ez ma sajnos nem volt elegendő” – tette hozzá Blaise Matuidi.

„Az első percekben kicsit félénken futballoztunk, de a későbbiekért nem tehetünk szemrehányást magunknak, legfeljebb azért, mert a helyzeteinknél nem voltunk elég kíméletlenek. Egy nagyszerű csapat ellen sikerült megmutatnunk a szebbik arcunkat, és bár most kell egy kis idő, hogy feldolgozzuk a csalódást, a történtek a hasznunkra lesznek a jövőben” – igyekezett a rosszban is meglátni a jót Hugo Lloris, a „kékek” csapatkapitánya.

EMLÉKEZTETŐ

VB 2014
NEGYEDDÖNTŐ
FRANCIAORSZÁG–NÉMETORSZÁG 0–1 (0–1)

Rio de Janeiro, Maracana Stadion, 74 240 néző. Vezette: Pitana (argentin)
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Debuchy, Varane, Sakho (Koscielny, 71.), Evra – Pogba, Cabaye (Rémy, 73.), Matuidi – Valbuena (Giroud, 85.), Benzema, Griezmann. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
NÉMETORSZÁG: Neuer – Lahm, J. Boateng, Hummels, Höwedes – Schweinsteiger, Khedira – Th. Müller, Kroos (Kramer, 90.), Özil (Götze, 83.) – Klose (Schürrle, 69.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Gólszerző: Hummels (13.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik