Tíz ismeretlen világbajnok az elmúlt negyedszázadból

MATTHIAS GINTER (2014) – Ginter ismertségén persze sokat segített volna, ha – például Christoph Kramerhez hasonlóan – pályára lép a döntőben vagy legalábbis a vb-n, ám listánkba vétele így is gonosz dolog, hiszen még csak húszéves, a keret legfiatalabbja volt. Hogy Jürgen Klopp kiszemelte magának és nem sajnált érte 10 millió eurót adni a Freiburgnak, bizonyítja: hatalmas potenciál van benne, könnyen elképzelhető, hogy tíz esztendő múlva már az új német generáció egyik legkiemelkedőbb alakjaként emlegetik. Márciusban mutatkozott be a válogatottban, ő a nationalelf történetének 900. játékosa, eddig kétszer öltötte magára a német mezt.

SIMONE BARONE (2006) – A 2010-es spanyol válogatott erősségét jól jelzi, hogy gyakorlatilag senkit nem lehetett besorolni az ismeretlen kategóriába: a dél-afrikai 23-as világbajnok keretből Javi Martínez volt a mai napig a legkevesebbszer válogatott, 18-szor, de ő még most is csak 25 éves. A 2006-os olasz együttes összességében már kicsit szürkébb volt: Barone például sosem fordult meg nagycsapatban, középcsapatok – Parma, Palermo, Torino, Cagliari – szintjéig vitte, és a vb-cím az egyetlen trófeája. 2012-ben a Livornóból vonult vissza, 16-szoros válogatott, a vb-n kétszer játszott csereként.

ANGELO PERUZZI (2006) – A legismertebb és a legjobb játékos a listánkon, amit egyáltalán nem a képességei indokolnak – ilyet nem is lehetne írni olyanról, aki megfordult a Romában, a Juventusban, az Interben és a Lazóban is –, sokkal inkább az, hogy Peruzzi a vb idején már 36 éves volt és tartalékkapusként vette őt számításba Marcello Lippi. Miután 1996-ban és 1998-ban alapember volt az Eb-n, illetve a vb-n, Francesco Toldo, illetve Gianluigi Buffon mögé szorult, és 1999 után öt éven keresztül nem is szerepelt a squadra azzurrában. 2005–2006-ban azonban ismét csúcsformába került a Lazióban, három selejtezőn is lehetőséget kapott, és Lippi vitte magával Németországba. Egy évvel később vonult vissza a rómaiaktól, 31-szeres válogatott.

CRISTIAN ZACCARDO (2006) – Bár tavaly óta a Milan a munkaadója, nem alapember a rossonerinél és már 32 éves. A vb-győzelem idején a Palermóban játszott, majd tagja volt a bajnok Wolfsburgnak, de nem meghatározó emberként, így visszakerült Olaszországba, a Parmához. 17-szeres válogatott, a vb-n három meccsen játszott, az Egyesült Államok ellen a saját kapujába talált.

JÚNIOR (2002) – Végigolvasva a 2002-es brazil keret névsorát döbben rá az ember, mennyivel könnyebb dolga volt akkor Luiz Felipe Scolarinak… Hiszen akkor még a kispadra is olyan játékosok jutottak, mint Kaká, Juninho Paulista, Denílson vagy Vampeta, akiről a brazilok előszeretettel dörgölik vicc formájában az argentinok orra alá, hogy épp egy vb-arannyal van kevesebb neki, mint nekik. Volt ugyanakkor néhány szorgos iparos is az ázsiai hódítók között, meghirdetett „különharcunkat” Júnior nyerte meg a Sporting CP korábbi elnyűhetetlen védője, Anderson Polga előtt. Júnior, azaz Jenílson Angelo de Souza a Parmából lehet ismerős, ott játszott a vb idején, Európában még a Siena mezét húzta magára. A balszélső a Goiásból vonult vissza 2010-ben, 22-szeres válogatott, egyetlen selecaós gólját a Costa Rica elleni 5–2-re megnyert vb-meccsen szerezte.

LIONEL CHARBONNIER (1998) – A tartalékkapusok ritkán maradnak meg az emlékezetben, hiszen nagyon kevés a „kruli magasságokba” felkapható történet, ám Fabien Barthez első számú helyettesének neve, Bernard Lama még bizonyosan sokakból hívja elő egy-egy látványos vetődés vagy potya emlékképét. Aligha igaz ez Lionel Charbonnier-re, aki csupán egyetlenegyszer volt válogatott, 1997-ben, ennek ellenére a vb-győztes csapatba is befért. Az UNESCO nagykövete évekig az Auxerre-t szolgálta, majd a Rangersben koptatta a kispadot, végül a Lausanne-ból vonult vissza úgy, hogy a svájciaknál már nem védett tétmeccsen.

BERNARD DIOMEDE (1998) – A francia aranycsapat mezőnyjátékosai közül Bernard Diomede-é a legkevésbé teljes pályafutás. Ő is az Auxerre-ben játszott a vb idején, majd 2000-ben a Liverpoolba igazolt, ahol megtört a pályafutása, három szezon alatt csupán két bajnoki jutott neki. Végül tíz évvel a vb-arany után vonult vissza, amikor már másfél esztendeje hiába keresett csapatot. Nyolcszoros válogatott, a vb-n három alkalommal is kezdett.

RONALDAO (1994) – Az 1994-es brazil gárdából alighanem Ronaldao és a két cserekapus, Zetti és Gilmar neve a legkevésbé ismert, de Violára sem feltétlenül emlékszik mindenki, legfeljebb a döntő hosszabbításának második felében csereként bemutatott öncélú cselezgetéséről. Ő rengeteg csapatban megfordult, egy idényt töltött Európában is, a Valenciában, és még jelenleg is futballozik a „brazil állami háromban”, így kiemeltünk a védő Ronaldo Rodrigues de Jesus, azaz Ronaldao, aki 1994-ben a japán bajnokságból, a Simizu S-Pulse-ból került be a keretbe. Ronaldao később visszatért a hazájába, játszott a Flamengóban, a Santosban és a Ponte Pretában, utóbbiból vonult vissza 2002-ben. 14-szeres válogatott, a vb-n nem játszott.

GÜNTER HERMANN (1990) – Hermann tíz éven át erősítette a Werder Brement, nyert bajnoki címet, Német Kupát és KEK-et, arra mégis kevesen emlékeznek, hogy ott volt a világbajnok csapatban is, mert Paul Steiner és a dortmundi Frank Mill mellett ő sem lépett pályára egyetlen percre sem a vb-n. Kétszeres válogatott, 1996-ban vonult vissza, utolsó csapata a Hannover volt.

PAUL STEINER (1990) – A Köln középső védője meglepetésre került a német keretbe 1990-ben, miután 33 évesen az egyik legidősebb játékosként debütált a Dánia elleni utolsó felkészülési meccsen a nationalelfben. A vb-n és azután sem lépett már pályára, így egyszeres válogatottként lett világbajnok. Németországban sem elsősorban emiatt emlékeznek rá, sokkal inkább nagy visszhangot kiváltó kijelentése miatt, miszerint a melegek túl puhák a futballhoz. A vb után egy évvel vonult vissza a Kölnből.