Vb 2014: Van Persie a gólját és Van Gaalt magasztalja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.15. 13:41
Robin van Persie szerint a holland labdarúgó-válogatott nagyrészt Louis van Gaal szövetségi kapitánynak köszönheti, hogy 5–1-re legyőzte a spanyolokat a vb-n.

„Louis heteket dolgozott velünk az új taktikánkon – nyilatkozta Van Persie Van Gaalról, aki a Manchester Unitednél is az edzője lesz. – Minden, amit mondott, megvalósult a mérkőzésen, szinte hihetetlen. A játékosok és a szakmai stáb tagjai is büszkék lehetnek magukra, mivel ezt a játékrendszert csak néhány hete kezdtük el begyakorolni, és láthatták, mi lett belőle.”

Van Persie-t természetesen a spanyolok ellen fejelt egyenlítő góljáról is megkérdezték.

„Ez volt pályafutásom legszebb gólja, azt kell mondjam, briliáns. Szerencsém is volt, de a beadás előtt láttam, hogy Casillas kijön a kapujából. Ívelt fejes volt, nagyszerű gól” – áradozott tényleg gyönyörű találatáról a holland támadó.
Van Persie Van Gaalról, aki a Manchester Unitednél is az edzője lesz. – Minden, amit mondott, megvalósult a mérkőzésen, szinte hihetetlen. A játékosok és a szakmai stáb tagjai is büszkék lehetnek magukra, mivel ezt a játékrendszert csak néhány hete kezdtük el begyakorolni, és láthatták, mi lett belőle.”

Van Persie-t természetesen a spanyolok ellen fejelt egyenlítő góljáról is megkérdezték.

„Ez volt pályafutásom legszebb gólja, azt kell mondjam, briliáns. Szerencsém is volt, de a beadás előtt láttam, hogy Casillas kijön a kapujából. Ívelt fejes volt, nagyszerű gól” – áradozott tényleg gyönyörű találatáról a holland támadó.

Legfrissebb hírek

Dean Huijsen: amszterdami fiatalemberként a hollandok ellen

Minden más foci
2025.03.23. 09:16

Sérülésektől sújtott Feyenoord fogadja az Intert

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 08:19

Robin van Persie lett a Feyenoord vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
2025.02.23. 11:38

Veszélyben a 2025-ös hollandiai országúti kerékpáros versenyek a háromnapos NATO-csúcs miatt

Kerékpár
2024.11.29. 14:43

Szoboszlai Dominik Szalai Ádámról: Érte is, sőt, leginkább érte küzdöttünk...

Magyar válogatott
2024.11.16. 23:08

Hollandia legyőzte a magyar válogatottat, de ezen a meccsen nem az eredmény volt a legfontosabb... 

Magyar válogatott
2024.11.16. 22:30

Marco Rossi: Számomra kiderült, Kerkez Milosnál a klub élvez prioritást

Magyar válogatott
2024.11.15. 19:35

Újítás a büfében – fontos szurkolói információk a Magyarország–Hollandia mérkőzésre

Magyar válogatott
2024.10.10. 16:44
Ezek is érdekelhetik