Vb 2014: extrém sportolóval ütköztek Van Persie-ék

Vágólapra másolva!
2014.06.10. 09:09
Robin van Persie és Daryl Janmaat, a holland labdarúgó-válogatott két játékosa apróbb sérüléseket szenvedett, amikor egy kitesurf-ös fellökte őket az egyik riói strandon.

„Nincs miért aggódni, semmi súlyos” – nyugtatta meg a szurkolókat a holland szövetség szóvivője, hozzátéve, hogy a két futballista karcolásokkal megúszta a találkozót.

Van Persie és Janmaat az ipanemai strandon sétált az ebédet követően, amikor a baleset történt.

„A szörf kétujjnyira repült el a fejem mellett – mesélte Janmaat a holland köztelevíziónak. – Szerencsére nagyobb volt az ijedelem, mint a baj” – tette hozzá.

A kitesurf vagy sárkányszörf-paplanernyővel vontatott szörfdeszka, amellyel nagy ugrásokra, akár több tízméteres repülésekre is képes a szörfös. Bár a holland játékosokkal történt esetről részleteket nem közöltek, vélhetően az történt, hogy a kitesurf-ös nem tudott megállni vagy irányt változtatni a parthoz közeledve.

A hollandok a brazíliai világbajnokságon a címvédő spanyolok ellen kezdik meg a szereplésüket pénteken, Salvadorban.

Legfrissebb hírek

Retegui duplázott, az olaszok három góllal legyőzték Izraelt vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:45

Megvan a 21. vb-résztvevő: Ghána hazai győzelemmel foglalta le helyét a 2026-os tornán

Foci vb 2026
2025.10.12. 23:16

Románia a 95. percben szerzett góllal legyőzte a vb-selejtezőben eddig hibátlan Ausztriát

Foci vb 2026
2025.10.12. 22:40

Belgium nem tudott gólt szerezni, a hősiesen védekező Észak-Macedónia továbbra is vezeti a J-csoportot

Foci vb 2026
2025.10.10. 22:44

Hiába Gyökeres és Isak, Svédország nem szerzett gólt, kikapott otthon Svájctól

Foci vb 2026
2025.10.10. 22:43

Infantino a téli vb-rendezésről: Nyitottan kell gondolkodni az időpontról

Minden más foci
2025.10.10. 14:06

Zalaegerszegen rendeztek gálát a dánok, a hollandok Máltán nyertek könnyedén

Foci vb 2026
2025.10.09. 22:50

Visszavonult a hollandokat vb-elődöntőbe juttató kapus

Minden más foci
2025.09.23. 18:50
Ezek is érdekelhetik