Vb 2014: a portugál kapitány egészséges Ronaldóra számít

Vágólapra másolva!
2014.05.14. 15:15
Paulo Bento portugál szövetségi kapitány bízik benne, hogy Cristiano Ronaldo teljesen egészségesen utazik ki a június 12-én kezdődő brazíliai labdarúgó-világbajnokságra.

„Meg kell állapítani, hogy mi a baja, és mindent meg kell tenni, hogy a legmagasabb szinten játszhasson” – mondta a szakvezető, miután a Real Madrid 29 éves sztárját a múlt szerdán combproblémák miatt le kellett cserélni a Real Valladolid elleni bajnoki mérkőzésen, vasárnap pedig nem is lépett pályára a Celta Vigo ellen.

Az aranylabdás csatár várhatóan szerepel jövő szombaton az Atlético Madriddal szembeni Bajnokok Ligája-döntőben, Lisszabonban. Ennek kapcsán Bento kifejtette: nem kérte a Realt Ronaldo pihentetésére, mivel nem szólhat bele a klub ügyeibe.

Carlos Queiroz akkori kapitány szerint Ronaldo 2010-ben a hosszú szezon után kimerülten érkezett a dél-afrikai vb-re, ahol a nemzeti csapat a nyolcaddöntőig jutott. Bento erre úgy reagált:

„Annyi bizonyos, hogy a legutóbbi Eb-n remekül játszott, pedig előtte is sok meccsen szerepelt, és egyetlen edzést sem hagyott ki.”

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo fejesével duplázta meg előnyét az Al-Naszr Benzemáék ellen

Minden más foci
2025.09.26. 21:26

Wayne Rooney: Azt hiszik, nem kedvelem Cristiano Ronaldót, de ez nem igaz...

Minden más foci
2025.09.25. 13:11

Visszavonult a hollandokat vb-elődöntőbe juttató kapus

Minden más foci
2025.09.23. 18:50

100 millió megtekintés, a világ a Nemzeti Sportot és az M4 Sportot követte

Magyar válogatott
2025.09.17. 14:58

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
2025.09.12. 09:51

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

Foci vb 2026
2025.09.10. 15:48

„Elképesztő légkörben, fantasztikus stadionban játszottunk” – portugál vélemények a magyarok elleni siker után

Magyar válogatott
2025.09.10. 10:48
Ezek is érdekelhetik