Gömbérzék: íme, a D-csoport legcsinosabb vb-asszonykája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.28. 21:22
null
<strong>Galériánk megtekintéséhez kattintson a képre!</strong>
Alig több mint két hét van a brazíliai labdarúgó-világbajnokságig, a tornára hangolódó sorozatunkban a nyolc csoport egy-egy barátnőjét, feleségét mutatjuk be. A D jelű kvartettből az olasz Alberto Aquilani kedvesére, a bájos nevű Michela Quattrociocchéra esett a választásunk.

 

A Fiorentina középpályása eddigi 33 válogatottságának egyharmadát 2013-ban teljesítette, és a korábban számos sérüléstől sújtott játékos a teljesítményével kiharcolta, hogy Cesare Prandelli a Konföderációs Kupa után a világbajnokságra is kivigye őt Brazíliába.

Aquilani a hazájában igen népszerű színésznőt még „római farkasként” szerette el a szintén a filmekből ismert Matteo Branciamorétól, és kapcsolatuk – az angliai kitérő ellenére is – töretlenül tart.

A fiatalok 2012. július negyedikén mondták ki a boldogító igent, ekkor azonban már hárman alkották a családot, miután 2011 áprilisában Michela életet adott kislányuknak, Aurorának.

A pár idén májusban jelentette be, hogy ismét gyermekáldás elé néz, de a korábban a Liverpoolt, a Juventust és a Milant is erősítő 29 éves Aquilanira addig is nagy feladatok várnak, hiszen az olaszok az egyik legnehezebb vb-csoportba kerültek Anglia, Costa Rica és Uruguay társaságában.

Legfrissebb hírek

Retegui duplázott, az olaszok három góllal legyőzték Izraelt vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:45

Megvan a 21. vb-résztvevő: Ghána hazai győzelemmel foglalta le helyét a 2026-os tornán

Foci vb 2026
2025.10.12. 23:16

Románia a 95. percben szerzett góllal legyőzte a vb-selejtezőben eddig hibátlan Ausztriát

Foci vb 2026
2025.10.12. 22:40

Belgium nem tudott gólt szerezni, a hősiesen védekező Észak-Macedónia továbbra is vezeti a J-csoportot

Foci vb 2026
2025.10.10. 22:44

Hiába Gyökeres és Isak, Svédország nem szerzett gólt, kikapott otthon Svájctól

Foci vb 2026
2025.10.10. 22:43

Infantino a téli vb-rendezésről: Nyitottan kell gondolkodni az időpontról

Minden más foci
2025.10.10. 14:06

Kettőből kettő – amikor még természetes volt, hogy a mieink kijutnak a futball-vb-re

Képes Sport
2025.07.23. 14:07

A mieink még a rajtra várnak, a dél-amerikai óriások pedig már kijutottak – így áll a 2026-os vb selejtezője

Foci vb 2026
2025.06.15. 07:40
Ezek is érdekelhetik