Vb 2014: Nem vagyunk esélyesek a végső sikerre - Deschamps

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.17. 09:17
Világklasszis játékosok, könnyűnek tetsző csoport, vélhetően mégis igen kevesen vannak, akik a francia válogatottat a brazíliai világbajnokság legnagyobb esélyeseként tartják számon. Didier Deschamps, a csapat szövetségi kapitánya sincs köztük.

„Legutóbb kétezer-hatban, Togo ellen nyertünk vb-csoportmeccset, ne kerteljünk, már nem tartozunk a közvetlen elithez a világon és Európában sem. Realista ember vagyok, igyekszem a földön maradni. Hat vagy hét csapat esélyes a végső győzelemre, mi nem vagyunk köztük. Vajon a pótselejtező első vagy második találkozóján nyújtott produkció mutatja a valós erőnket? Minden egyes mérkőzésen úgy kell teljesítenünk, mint a visszavágón. De most az elsődleges célunk, hogy sikerrel kezdjünk Honduras ellen” – mondta Deschamps.

A Franck Ribéry, Karim Benzema, Paul Pogba fémjelezte együttes a második helyen végzett selejtezőcsoportjában a világ- és Európa-bajnok spanyolok mögött, ami még bőven belefér, az már kevésbé, hogy Ukrajna ellen épphogy sikerült kiharcolnia a világbajnoki szereplést.

Az idegenbeli első meccsen a franciák 2–0-s vereséget szenvedtek, ám végül a hazai 3–0-val kijutottak a brazíliai tornára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik