Vb 2014: Gündogan valószínűleg lemarad a tornáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.10. 18:57
A Borussia Dortmund középpályása, Ilkay Gündogan kezd kifutni az időből, és valószínűleg nem állhat a német labdarúgó-válogatott rendelkezésére az idei brazíliai világbajnokságon.

A hátsérüléssel küzdő Gündogan tavaly augusztus óta nem lépett pályára, és Jürgen Klopp szerint ebben az idényben már nem is számíthatnak a visszatérésére. A Dortmund vezetőedzője elmondta, hogy a török származású középpályás ideggyulladása javult ugyan, ám a teljes felépülésére még várni kell.

Ez azt jelenti, hogy Gündogan vélhetően nem utazhat a nyári világbajnokságra. Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya korábban kijelentette, hogy csak teljesen egészséges játékosokat visz magával Brazíliába, ráadásul ha Gündogan fel is épül a júniusban kezdődő torna kezdetéig, a játékba lendülésre nem marad ideje.


Ez azt jelenti, hogy Gündogan vélhetően nem utazhat a nyári világbajnokságra. Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya korábban kijelentette, hogy csak teljesen egészséges játékosokat visz magával Brazíliába, ráadásul ha Gündogan fel is épül a júniusban kezdődő torna kezdetéig, a játékba lendülésre nem marad ideje.

Legfrissebb hírek

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53

Szikora Melinda a Borussia Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Kézilabda
2025.05.15. 14:19

A Leverkusen egy négyest kapott a Dortmundtól Xabi Alonso búcsúján

Német labdarúgás
2025.05.11. 21:26

Jude után Jobe Bellingham is Dortmundban köthet ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.08. 15:18

Simán nyert a Bayern München Thomas Müller 500. bajnokiján, de még nem bajnok

Német labdarúgás
2025.04.26. 17:55

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

Marca: Hajszálnyira volt a Barcelona a katasztrófától – így értékelt a külföldi sajtó

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 13:15

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 10:37
Ezek is érdekelhetik