Vb 2014: két szenátor kizárná Oroszországot a tornáról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.03.07. 20:37
Oroszország kizárását kezdeményezte az idei világbajnokságról az ukrajnai intervenció miatt pénteken a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél (FIFA) két amerikai szenátor.
Mark Kirk és Dan Coats republikánus szenátor levélben fordult Joseph Blatter FIFA-elnökhöz, és Oroszország tagságának felfüggesztését, valamint az orosz válogatott kizárását kérte a brazíliai vb-ről. A politikusok ugyancsak kezdeményezték, hogy a FIFA fossza meg Oroszországot a 2018-as vb rendezésének jogától. A szenátorok a FIFA szabályaira hivatkoztak, amelyek megtiltják, hogy bármely ország ellen politikai vagy etnikai alapon diszkriminációt alkalmazzanak. Kirk és Coats precedensként emlékeztetett arra, hogy a FIFA korábban felfüggesztette Jugoszlávia tagságát, emiatt az ország annak ellenére nem vehetett részt 1992-ben az Európa-bajnokságon, hogy kvalifikálta magát, míg az 1994-es vb selejtezőjében el sem indulhatott. "Mivel Oroszország hasonlóképpen tanúbizonyságot tett a FIFA alapelveinek és a nemzetközi jog arcátlan semmibevételéről, reméljük, egyetért abban, hogy nem érdemli meg azt a megtiszteltetést, hogy akár házigazdája legyen egy világbajnokságnak, vagy akár részt vegyen rajta" - írták Blatternek a szenátorok. A FIFA egyelőre nem válaszolt a levélre.
Legfrissebb hírek

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56

Az orosz női válogatott ott lehet a sakkcsapat-világbajnokságon Linaresben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 13:00

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Ovecskin az orosz jégkorong-válogatott visszavételét sürgeti

Jégkorong
2025.07.21. 15:56

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Vizes vb: az orosz és a fehérorosz érmeket is számolják

Vizes vb 2025
2025.07.13. 13:01

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Semlegesként visszatérhetnének az orosz tornászok

Torna
2025.06.13. 11:32
Ezek is érdekelhetik