Vb 2014: közép- és dél-amerikai csapatokkal hangol Anglia

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.01.16. 18:27
Előbb otthon, Peruval, majd Miamiban, Ecuador és Honduras ellen játssza utolsó felkészülési mérkőzéseit a brazíliai labdarúgó-világbajnokság előtt az angol válogatott.

A helyi szövetség csütörtöki közlése szerint ezek után utazik az együttes Rio de Janeiróba, ahol a főhadiszállása lesz a vb ideje alatt.

A Peru elleni találkozóra május 30-án kerül sor a londoni Wembley Stadionban, majd öt nappal később Ecuador, június 7-én pedig Honduras következik a Sunlife Stadionban, a Miami Dolphins amerikaifutball-csapatának otthonában.

„Nagyon elégedett vagyok a vb előtti programunkkal – mondta Roy Hodgson szövetségi kapitány. – Világossá tettem a szövetség illetékesei számára, hogy a rajt előtt közvetlenül közép- és dél-amerikai riválisokat szeretnék, és ezt sikerült is megvalósítani.”

Az angolok az egyik legnehezebb csoportba kerültek a vb-n: az olaszok ellen kezdenek június 14-én, majd június 19-én Uruguay, végül június 24-én Costa Rica következik.

A felkészülés részeként március 5-én Dániával is játszik az angol válogatott.

Legfrissebb hírek

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
2 órája

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
5 órája

Felkészülés: NB III-as ellenfelet győzött le a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
11 órája

Felkészülés: a Kisvárda három góllal nyert a Zseleznicsar ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 20:30

Felkészülés: Saponjics megszerezte az első gólját, győzött a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 20:31

A Kisvárda másodszor már simán kikapott a Dinamo Kijevtől

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 19:31

Későn ébredt a címvédő, a franciák nyerték a halálcsoport rangadóját a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 23:10

Felkészülés: háromgólos DAC-győzelem, komáromi vereség

Minden más foci
2025.07.05. 20:37
Ezek is érdekelhetik