Görögország Románia kiejtésével a vb-n, hiába az óriási öngól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.19. 19:58
null
A görögök szereztek vezetést, ami után nagyon nehéz helyzetbe kerültek a románok (Fotó: Reuters)
A görög labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott Bukarestben Románia ellen a világbajnoki pótselejtező visszavágóján, így 4–2-es összesítésben magabiztosan harcolta ki a jövő évi vb-szereplést. A találkozó első gólját Mitroglu szerezte az első félidőben, Románia öngóllal egyenlített a másodikban, s hiába támadta végig az utolsó fél órát, reális esélye nem volt a továbbjutásra a párharc során.

„Szomorúak vagyunk és dühösek" – nyilatkozta Ciprian Marica, a románok csatára az első mérkőzésen Pireuszban elszenvedett 3–1-es vereséget követően. Ennek megfelelően mentek neki a románok a bukaresti visszavágó első perceiben ellenfelüknek, hiszen tudták, gyorsan gólt kell szerezniük, ha testben és lélekben is meg akarják törni, majd két góllal legyőzni az igen masszív görög együttest.

Fernando Santos március óta hétből hét meccset megnyerő válogatottja már a középkezdéstől átengedte a labdát és a területet a román csapatnak, magabiztosan őrizte saját térfelét, a Toroszidisz vezette görög védelem nem engedte sem labdához, sem levegőhöz jutni a Stancu, Marica csatárpárost, így a legaktívabb Torje labdái sem találtak célpontot.

A görögök egy-egy veszélyes kontrával jelezték, hogy támadásban is ott vannak a szeren, az első alkalommal Holevasz labdaszerzését és egyéni akcióját követően sóhajtott nagyot a közel 50 ezres bukaresti szurkolósereg. De nem utoljára.

Alig tíz perccel később Karagunisz használta ki egy forintos labda formájában a teljesen eltolódott román védelem megingását, és ugratta ki a teljesen üresen álló Mitroglut, az odavágón duplázó csatár pedig ezúttal sem hibázott: Tatarusanu mellett a román kapuba gurított. 0–1

Az Olympiakosz gólvágója (aki túlzott gólörömért egy sárga lapot is begyűjtött) a pótselejtezős párharcban harmadszor volt eredményes, a görög továbbjutás szempontjából pedig rendkívül fontos találatot szerzett. Az első játékrész hátralévő perceire a kapott góltól szemmel láthatóan összeestek a hazaiak, stabilan és, ha kellett, agresszívan védekeztek a görögök.

A második félidőnek a román szurkolók és játékosok sem a mérkőzés kezdetén tapasztalt lelkesedéssel vágtak neki, egy ritkán látható, elképesztő öngól azonban visszahozta őket a meccsbe és párharcba is. Egy egyébként tetszetős román labdajáratás végén Toroszidisz felszabadításnak szánt kísérlete védőtársa lábán megpattanva, furcsa ívet leírva a görög kapuban kötött ki. 1–1

Az utolsó percekben Szamarasz is hősiesen védekezett (Fotó: Reuters)
Az utolsó percekben Szamarasz is hősiesen védekezett (Fotó: Reuters)

Az egyenlítés felbátorította a románokat, akik az utolsó fél órában háromszoros erőbedobással támadták a mindent egy lapra feltéve védekező, az órát kellő szélhámossággal húzó görögök kapuját.

Bár helyzetekig eljutottak a hazaiak, újabb gólt nem sikerült szereznie Piturca csapatának, így a végére maradt az 1–1-es döntetlen, Görögország 4–2-es összesítéssel harcolta ki a világbajnoki részvételt, története során (1994 és 2010 után) mindössze harmadszor.

VB 2014, EURÓPAI PÓTSELEJTEZŐ, VISSZAVÁGÓ
Románia–Görögország 1–1 (Toroszidisz 55. – öngól, ill. Mitroglu 23.)
Görögország 4–2-es összesítéssel jutott ki a világbajnokságra

Legfrissebb hírek

Korábbi Bundesliga-játékos lett a luxemburgi válogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

Minden más foci
14 órája

Bene és Albert mindenkit megkevert – vb-selejtezők, 4. rész

Képes Sport
2025.08.11. 18:53

Észak-Macedónia elleni sima győzelemmel javított férfi kosárlabda-válogatottunk

Kosárlabda
2025.08.09. 19:43

Sorsoltak a CONCACAF-zóna vb-selejtezőinek mindent eldöntő körére

Minden más foci
2025.06.13. 07:27

Történelmi zakóval kezdték el a vb-selejtezőket az olaszok, Norvégia hibátlan mérleggel a csoport élén

Foci vb 2026
2025.06.06. 22:51

Haalandék jöttek, láttak s négy gólt lőttek Izraelnek Debrecenben

Foci vb 2026
2025.03.25. 22:55

Osimhen duplázott, Ghána gálázott, Szalah győzelemre vezette Egyiptomot

Foci vb 2026
2025.03.21. 23:58

Lewandowski 85. válogatott góljával nyertek a lengyelek, Antman volt a finnek hőse Máltán

Foci vb 2026
2025.03.21. 23:00
Ezek is érdekelhetik