Vb 2014: Nem C. Ronaldót tapsoltam meg - Ibrahimovic

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.21. 17:31
Bár az egész nemzetközi sajtót így járta be, Zlatan Ibrahimovic egyértelműsítette, nem Cristiano Ronaldót tapsolta meg a portugálok második gólja után.

Mint ismert, a világbajnoki pótselejtezőn Portugália a hazai 1–0 után Svédországban a Real Madrid-klasszis triplájával 3–2-re nyert, így 4–2-es összesítéssel harcolta ki a brazíliai szereplést.

A 32 éves Ibra kétszer is betalált a stockholmi találkozón, 2–1-es hazai vezetés után jött Ronaldo és újabb két találattal biztosította a továbbjutást. A második találat után Ibrahimovic tapsolni kezdett, ezt pedig sokan Ronaldo dicséretének tulajdonították, de a PSG csatára most tisztázta a dolgokat.

„Hogy Ronaldót tapsoltam volna meg? Nem, én csak próbáltam biztatni a csapattársaimat – nyilatkozta az esetről Ibrahimovic. – Azért tapsoltam, hogy felrázzam és motiváljam őket az utolsó percekre. Már előtte nagy hátrányba kerültünk. Fontos, hogy ne add fel addig, ameddig a végső sípszó meg nem szólal, mindig történhet valami váratlan.”

A svéd játékos ugyanakkor elmondta, nagy csodálója az aranylabda egyik fő esélyesének tartott Real-sztár játékának – de nem foglalt állást a világ legjobbját illető kérdésben.

„Nyilvánvalóan nagyszerű játékos, de túl nagy teret adtunk számára. Senki nem olyan jó a kontrák során, mint ő. Ez a mérkőzés ismét megmutatta legjobb képességeit. Hogy ő lenne-e a világ legjobbja? Csak azt mondhatom, hogy eggyel több gólt szerzett, mint én” – tette hozzá a PSG támadója.

SZÓL A TAPS!

Legfrissebb hírek

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
Tegnap, 13:55

„Megmutattad, hogy igenis az álmok valóra válhatnak” – a kapus nővére nem hitte el, hogy Tóth Balázs egyszer majd Cristiano Ronaldo ellen véd

Magyar válogatott
2025.10.15. 17:13

Szoboszlai elárulta, megtörtént-e a mezcsere Ronaldóval

Magyar válogatott
2025.10.15. 07:52

C. Ronaldo a magyarnál csak egy válogatottnak lőtt több gólt a világon

Magyar válogatott
2025.10.14. 12:44

A CR7-hotel Lisszabonban, ami egy múzeummal is felér

Magyar válogatott
2025.10.13. 17:29

C. Ronaldo pocsék lövőformában – szombaton egy mutatóban jobbak voltunk a portugáloknál

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:21

A Ferencváros a 66. helyen áll a klubcsapatok világranglistáján

Minden más foci
2025.10.13. 12:18

A portugálok a napokban kivívhatják a vb-részvételt, de Cristiano Ronaldo és a Benfica még a meccsnél is fontosabb

Foci vb 2026
2025.10.11. 09:30
Ezek is érdekelhetik