Németország: pirossal díszített mezben a vb-aranyért

Vágólapra másolva!
2013.11.12. 15:04
null
Sok piros az új német vb-mezen (Fotók: DFB/adidas)
A német labdarúgó-válogatott a 2013. novemberi FIFA-játéknapok előtt hivatalosan is bemutatta a 2014-es világbajnokságon majdan látható első számú szerelését. A Nationalelf mezén sosem volt ilyen hangsúlyos a piros – a szokás szerint az Adidas gyártotta dresszen három különböző piros árnyalatú csík a díszítés –, a nadrág pedig a szokásokkal ellentétben fehér. A mezek pontosan megegyeznek a nemrég kiszivárgott tervekkel.

A német válogatott Brazíliára tervezett mezét Münchenben Thomas Müller és Julian Draxler mutatta be. A dressz három sávja hasonlít az 1990-es, klasszikus – nem mellesleg világbajnoki címet „hozó” – dresszre, a három különböző árnyalatú piros azonban először fordul elő a Nationalelf szerelésén. Korábban a „színes” német mezeken a három sáv a zászló fekete-vörös-arany színeit hordozta. A fehér nadrág is ritkaság, a tervezők az 1974-es világbajnokságig nyúltak vissza ehhez (az NSZK a hazai vb-n Lengyelország ellen játszott tiszta fehérben).

„A fehér nadrág a német válogatott könnyedségét szimbolizálja, a dressz pedig a klasszist, az eleganciát és az örömöt” – mondta a főtervező Jürgen Rank.

„Remek, hogy a dizájn teljesen eltér a korábbiaktól, és jóval feltűnőbb is” – dicsérte a mezt Mats Hummels.

A német válogatott az Olaszország elleni pénteki felkészülési mérkőzésen lép először pályára az új mezben, november 19-én, Anglia ellen pedig alighanem az idegenbeli szerelésen a sor. Az idegenbeli dressz a hírek szerint piros-fekete keresztcsíkos lesz – a német válogatott rendre váltogatja a második számú mezét, a hagyományos zöld-fehér (a szövetség színei) mellett feketében és pirosban is játszott már a Nationalelf.

 

Legfrissebb hírek

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
18 órája

Wirtz szabadrúgásgólt lőtt, a németek javítottak a pozsonyi botlás után

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:56

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

A világbajnoki szereplésért is hajtanak a német fiatalok a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:10

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
2025.08.20. 17:22
Ezek is érdekelhetik