Vb 2014: a románok csak a törökökkel számolnak

Vágólapra másolva!
2013.10.11. 07:37
A román Pro Sport című lap munkatársa megkérdezte Vlad Chirichest, a válogatott egyik legértékesebb labdarúgóját a második helyért zajló versenyfutás kapcsán, és a Tottenham Hotspur hátvédjének nyilatkozatából az tűnik ki: a magyarokkal ő már nem számol.

„Kiélezett harcot vívunk a törökökkel, s mivel a mi sorsolásunk kedvezőbb, muszáj megragadnunk az esélyt. Andorra, majd Észtország ellen is türelmesen kell futballoznunk, meggyőződésem, hogy mindkét meccs csak az első szerzett gólunkig lesz macerás. De persze észnél kell lennünk végig, mert ha nem szerzünk hat pontot, egész Románia haragja ránk zúdul.”

Magyar részről természetesen az utóbbi forgatókönyv megvalósulása lenne örömteli, azaz ha a Chiriches által említett kétcsapatos versenyfutást végül a nevető harmadik nyerné meg.

Magyar részről természetesen az utóbbi forgatókönyv megvalósulása lenne örömteli, azaz ha a Chiriches által említett kétcsapatos versenyfutást végül a nevető harmadik nyerné meg.

 

Legfrissebb hírek

Folytatódik a visszalépések sora a román női kézilabdában

Kézilabda
2025.05.25. 12:06

Videó: a „We Are The Champions”-szel ünnepelték a bennmaradást a román másodosztályban

Minden más foci
2025.05.24. 15:07

Az FK Csíkszereda döntetlent játszott az utolsó idegenbeli meccsén

Minden más foci
2025.05.10. 13:24

A szurkolók viselkedése miatt a FIFA megbüntette a Román Labdarúgó-szövetséget

Minden más foci
2025.05.02. 17:38

Jégkorong-vb: kiesett a székelyekkel felálló román válogatott

Jégkorong
2025.05.02. 17:13

Szijjártó Péter a román külügyminiszterrel egyeztetett a magyarellenes cselekmények miatt

Minden más foci
2025.04.04. 23:29

Gól nélküli döntetlent játszott a Csíkszereda és a Steaua Bucuresti

Minden más foci
2025.04.03. 17:53

Jenei Imre életjáradékot kap a román államtól

Minden más foci
2025.04.02. 13:47
Ezek is érdekelhetik