Történelmi K. O. a Maracanában: a spanyolok tízet számoltak Tahitire

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.20. 20:44
null
Fernando Torres az 5. percben szerzett vezetést a spanyoloknak (Fotók: Reuters)
A papírformának megfelelően a spanyol labdarúgó-válogatott könnyed győzelmet aratott Tahiti ellen a Konföderációs Kupa csoportkörének második fordulójában. A könnyednél azért jóval több volt ez: megsemmisítés – Fernando Torres négy, David Villa három, David Silva pedig két gólt lőtt az óceániai együttesnek, amely a 31. percig tartotta a 0–1-et, és a félidőben is még „csak” 0–4-nél járt. A vége 10–0 lett Spanyolország javára.

ITT TALÁLJA MEG A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT!

MEGLOPTÁK A SPANYOLOKAT

Pénzt loptak el a spanyol labdarúgó-válogatott hat tagjától. A jelentésekből az nem derült ki, hogy kiket károsítottak meg a tolvajok, akik a szállodai szobákban hagyott pénztárcákból tulajdonították el 1000 euró nagyságrendű összeget.

Bővebben itt olvashat a hírről!

A Tahiti ellen a kezdőben egyedül Sergio Ramos maradt az Uruguay elleni 2–1-es győzelmet arató együttes kezdőjéből, így jöhettek a friss emberek, az akkori cserepadosok, köztük Javi Martínez, Juan Mata, David Silva, Santi Cazorla, David Villa és Fernando Torres. Nekik legyen mondva...

A Nigéria elleni 6–1-es vereséggel kezdő Tahiti célja az volt, hogy megússza tíz alatt... A spanyol kapuban Pepe Reina kezdett – a torna előtt a spanyol sajtó által a kezdőbe várt Víctor Valdés így a három kapus közül egyedül maradt játszott perc nélkül Brazíliában, talán majd a csoportkör zárásaként, Nigéria ellen jön el az ő ideje –, míg a kezdőben, az elmúlt évek tendenciájához viszonyítva ugyancsak szokatlanul, egy barcelonai játékos kapott lehetőséget.

1. félidő

A csatába induló tahiti játékosokat köszöntik
A csatába induló tahiti játékosokat köszöntik

Tahiti kezdte a mérkőzést – rögtön kirúgta taccsra a labdát –, az óceániai játékosok arcán feszültség és izgatottság volt vegyítve. Ez nem tartott sokáig, csupán az 5. percig. Hiába az öt védő, valamint a masszív vonal előtt helyezkedő további négy szűrő, Fernando Torres egy csel után Juan Matával kényszerítőzött a bal oldalon, betört a tizenhatoson belülre, és éles szögből laposan a rövid alsóba passzolt a szöget nagyon rosszul záró Roche mellett (1–0). Roppant kényelmes iramot diktáltak a spanyolok, az első tíz percben egy egészségeset nem sprintelt egyikőjük sem, de ezt is bőven megengedhették maguknak.

A 11. percben Torresnek nem volt szíve leadni a labdát Villának, pedig tőle kapva indulhatott meg a kapu felé, így maradt el a második spanyol gól. A tahiti védelemnek oldalról belőtt labdákat kellett tisztáznia, de a tompított spanyolok nem késztették őket sok hibára. A 18. percben Torres taposott rá a jobb oldali beadásra merészen és jó ütemben kivetődő Roche kezére. A kapust ápolni kellett, cseréje elment melegíteni, de végül tudta folytatni a játékot, és a vétkessel is gyorsan kibékült.

Marama Vahirua és Santi Cazorla párosa
Marama Vahirua és Santi Cazorla párosa

A lelkes tahiti játékosok nem vállalták túl magukat, csak az egyszerűt játszották, csupán egy-két spílerjük vetemedett cselre. Speciel nekik sem nagyon jött össze... A 31. percig kellett várni az újabb spanyol gólra, David Silva szépen tekert laposan a jobb alsó hosszúba Villa kiugratását követően (2–0). Ha egy üzlet beindul... A 33. percben Torres ugrott ki a felező környékéről, majd a kifutó kapust lecselezve az üres kapuba helyezett (3–0).

A 35. percben Tahiti végzett el szögletet a jobb oldalról, öt játékosa helyezkedett a rövid kapufához – ritkán látható taktikai megoldás –, persze, hogy a labda jócskán elszállt felettük... A 37. percben David Villa szép labdaátvétel után az oldalhálóba bombázott, itt említsük meg, hogy a spanyol jobbhátvéd, César Azpilicueta rendre jól lépett fel a támadásokkal, és beadásaiban is volt spiritusz. Csak egy percet kellett várnia a Barcelona támadójának, hogy feliratkozzon a gólszerzők közé. A 38. percben ismét a két egykori valenciai játszott össze, David Silva finoman lekészített kiugratását David Villa spiccelte be, a régi közös élmények felidézéseként (4–0).

Villa (balra) és Torres megsorozta Roche-t
Villa (balra) és Torres megsorozta Roche-t

Felsősök–alsósok összecsapást hozott az első félidő, amelynek végére a spanyolok úgy jutottak négygólos előnyhöz, hogy történetük alighanem leglassabb tempóját mutatták be. A gyors előnyük után nem sorozták meg az ellenfelet, inkább járatták a labdát, de a végére fizikailag picit, koncentrációban nagyon elfáradó Tahiti ellen hét perc alatt háromszor voltak eredményesek.

2. félidő

A szünet után nem jött ki a folytatásra a spanyol csapatkapitány, Sergio Ramos. Helyére a szélső, Jesús Navas állt be. Mindez szerkezeti változást is vont maga után, a középpályáról Javi Martínez lépett vissza a védelem tengelyébe. Ezzel sem vártak sokat a favoritok: Nacho Monreal bal oldali beadására David Villa robbant be, és a spanyol válogatottsági gólrekorder a 48. percben mindenki mást megelőzve pörgette a labdát közelről a tahiti kapuba (5–0).

A nem túl meggyőző tahiti ellentámadásokat erőlködés nélkül akasztotta meg a spanyol védelem. Az 57. percben legalább ennyire könnyen ment el a jobb szélen Jesús Navas, visszagurítását a második hullámban érkező Torres 12 m-ről a kapuba lőtte (6–0). A villámgyors Navast bezzeg fűtötte a bizonyítási vágy – bár az is lehet, nála ez az alapsebesség –, és rendre körbefutotta a védőjét, a következő beadásából csak azért nem lett újabb spanyol gól, mert Silva túlfutotta a labdát.

A szünet után határozottabban támadó spanyol válogatott volt
a pályán, nem is maradt el az eredmény...
A szünet után határozottabban támadó spanyol válogatott volt a pályán, nem is maradt el az eredmény...

A spanyolok lényegesen határozottabban passzolgatnak, mint az első félidőben, alaposan feladva a leckét az óceániai riválisnak. Roche újabb kapitális hibája kellett a hetedik spanyol gólhoz a 64. percben. A tahiti kapus ezúttal is kifutott egy ívelésre, de úgy vetődött rá a labdára, hogy az kiperdült a kezéből. Az ott ólálkodó David Villának nem volt nehéz dolga 13 m-ről az üres kapuba helyeznie (7–0). Minden tahiti játékos feltűnése a spanyol térfélen óriási ovációval járt, Juan Mata viszont a kapuba is betalált a 66. percben (8–0).

Azért Roche sem teljesen „fakezű”, David Villa szabadrúgását, majd Cazorla lövését is szépen védte. A reménybeli becsületgólért erőn felül vállaló Tahiti néha feladva zárt védekezését bátran fellépett, ezt azonban visszakézből büntették a spanyolok. Direkt góllal vagy gólveszélyes akcióval. A 78. percben Torres egy kezezés miatt megítélt büntetőt hagyott kihasználatlanul – nagyon megnézte a bal felsőt, majd a lécet súrolta a lövése –, hogy ugyanabban a percben egy ziccert értékesítsen higgadtan (9–0).

A hajrára David Silva második gólja maradt: a középpályás a 89. percben kapunak háttal vette át a labdát a tizenegyespont magasságában, majd fordulás után bezúdította a jobb alsóba (10–0) a mérkőzés utolsó érdemi momentumaként.

Az 1982-es vb Magyarország–Salvador (10–1) találkozója óta nagy nemzetközi futballtornán egyetlen válogatott sem tudott tíz gólt szerezni. A felnőtt férfiaknál FIFA-tornán kilencgólos siker korábban már volt két alkalommal is (az 1954-es vb-n Magyarország győzte le 9:0-ra Dél-Koreát, húsz évvel később Jugoszlávia Zaire ellen nyert ugyanennyivel), tíz közte azonban most született először. A felnőtt női világrekord a 2007-es világbajnokságon jegyzőkönyvezett Németország–Argentína 11–0.


KONFÖDERÁCIÓS KUPA
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
SPANYOLORSZÁG–TAHITI 10–0
(Fernando Torres 5., 33., 57., 78., David Silva 31., 89., David Villa 38., 48., 64., Mata 66.)
A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Nigéria–Uruguay 1–2

AZ ÁLLÁS
1. Spanyolország 2 2 12–1 +11 6
2. Nigéria 2 1 1 7–3 +4 3
3. Uruguay 2 1 1 3–3 0 3
4. Tahiti 2 2 1–16 –15 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik