Hivatalos: a 2014-es vb-n már alkalmazzák a gólvonal-technológiát

Vágólapra másolva!
2013.02.19. 13:28
null
Gól! A régóta követelt gólvonal-technológia 2014-ben világbajnokságon is bemutatkozik (Fotó: Reuters)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan megerősítette: a sikeres tesztek után a 2014-es brazíliai világbajnokságon már alkalmazzák a gólvonal-technológiát.

A FIFA a rendszerek előzetes felmérése után a Hawkeye és a GoalRef technológiáknak adott zöld utat, és mindkét, a nemzetközi szövetség licencét megkapó rendszert kipróbálták a 2012-es klubvilágbajnokságon. A tesztek sikeresnek bizonyultak, így a megoldást már a 2014-es világbajnokságon bevezetik.

„A Japánban rendezett klubvilágbajnokságon sikeresen alkalmazták a gólvonal-technológiát. A sikeres bevezetés azt jelenti, hogy a FIFA eldöntötte: gólvonal-technológiát alkalmaz a 2013-as Konföderációs Kupán és a 2014-es világbajnokságon is” – írta közleményében a nemzetközi szövetség.

A FIFA nyílt tendert ír ki a gólvonal-technológia szolgáltatására. A FIFA-licencet már korábban megkapó Hawkeye és GoalRef rendszer mellett más jelentkezőket is várnak – de azoknak minden minősítési teszten sikeresen át kell esniük. A terv szerint a Konföderációs Kupa és a világbajnokság minden helyszínén alkalmazzák a gólvonal-technológiát.

A Sólyomszem technológia a teniszből jól ismert videokamerás eljárás: a stadionon belül több kamerával veszik az eseményeket, és ha a labda túljut a gólvonalon, a rendszer jelez a játékvezető felé.

A GoalRef eljárás alapja a labdába épített mikrochip, amely a kapu körül kialakított mágneses téren belül jelzi a labda helyzetét, és ugyanúgy egy másodpercen belül jelez a bírónak, mint a videós szisztéma.

Legfrissebb hírek

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44
Ezek is érdekelhetik