Vb 2014: átadták az 518 millió realból felújított stadiont

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.17. 14:09
Átadták Brazíliában az első olyan stadiont, amely a 2014-es labdarúgó-világbajnokság helyszíne lesz.

A Brazília észak-keleti részén fekvő Fortalezában található Castelao Arenát 518.6 millió realból (53.7 milliárd forint) újították fel, s az átalakítások után 67 000 néző befogadására alkalmas.

A vasárnapi megnyitón részt vett az ország köztársasági elnöke, Dilma Rousseff, aki arról beszélt, hogy az új stadion, illetve a Corinthians vasárnap szerzett klubvilágbajnoki címe azt bizonyítja, hogy Brazília a pályán és azon kívül is a sportág nagyhatalmai közé tartozik.

A Castelao Stadion hat világbajnoki meccsnek ad otthont 2014-ben, többek között a brazil csapat egyik csoportmérkőzésének, illetve az egyik negyeddöntőnek is. A jövő évi Konföderációs Kupán pedig három találkozót rendeznek majd benne.

A nemzetközi szövetség (FIFA) eredetileg december végét szabta meg határidőként a Konföderációs Kupa stadionjainak átadására, ám addig a fortalezai létesítmény mellett csak a Belo Horizontéban található Mineirót (december 21.) nyitják meg. A FIFA a munkálatok elhúzódása miatt ugyanakkor már korábban jelezte, hogy jövő márciusra módosítja a határidőt.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás:az U17-esek Izland elleni iksszel kezdtek a Telki-kupán

Utánpótlássport
7 órája

Labdarúgás: az Újpestnek több piros lapja van, mint fiatalperce

Utánpótlássport
20 órája

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

NB III: hihetetlen gól bedobásból, pedig sportszerűségnek indult – videó

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 14:39

A világhírű énekes megkapta a 17-es mezszámot a Premier League kiesőjétől

Angol labdarúgás
2025.08.10. 12:48
Ezek is érdekelhetik