Vb 2014: A török válogatott jobb kvalitású, mint a magyar - Ham. Altintop

Vágólapra másolva!
2012.10.18. 10:21
Címkék
Már az első magyar gól előtti percekben is támadt némi zavar, az egyenlítés után pedig mintha összeomlott volna a török válogatott a Magyarország elleni, keddi világbajnoki selejtezőn – Hamit Altintop, a török válogatott klasszisa is így érzi.

„Sajnos a románoktól elszenvedett hazai vereség alaposan megtépázta az önbizalmunkat, és a szerencsés magyar gól után valóban kissé megzavarodtunk – mondta a rutinos játékos. – Tanulunk belőle, és legközelebb nem követjük el ugyanezeket a hibákat.”

„Nagyon sajnálom, hogy így alakult a meccs, mert a török válogatott jobb kvalitású, mint a magyar. Az más kérdés, hogy a magyarok koncentráltabban futballoztak, tényleg profin tették a dolgukat, talán mert győztes meccs után voltak, míg bennünk nyomot hagyott a hazai kudarc. A futball ilyen, néha szerencse is kell hozzá, az pedig ezúttal a hazai oldalon állt. Nem tartom igazságosnak a végeredményt. Most van időnk felkészülni a következő selejtezőre, ezt jól kell kihasználnunk.”

Legfrissebb hírek

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
22 perce

Gálfi Dalma a negyeddöntőben búcsúzott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
34 perce

NB II: újabb játékos távozását jelentette be a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Budapesten zajlik a katolikus iskolák nemzetközi diákolimpiája

Egyéb egyéni
1 órája

Abu Fani, Baráth Péter és Botka Endre is hiányzik a Ferencváros BL-keretéből

Bajnokok Ligája
1 órája

Kosárlabda: a 9–12. helyért játszhatnak az U20-asok a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Felvette a Hírességek Csarnokába Diogo Jotát a Wolves

Angol labdarúgás
2 órája

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik