Vb 2010: Örülnék, ha a spanyolok nyernének - Johan Cruyff

Vágólapra másolva!
2010.07.09. 10:25
null
Cruyff egy spanyol siker esetén sem szomorkodna (Fotó: Action Images)
A korábbi aranylabdás holland támadó, Johan Cruyff elmondása szerint örülne, ha a spanyolok sikerével érne véget a Hollandia elleni labdarúgó-világbajnoki finálé – idézi a játékost a brit The First Post.

„Örülnék, ha megnyernék a világbajnokságot” – válaszolta Johan Cruyff a spanyol válogatott esetleges sikerét firtató kérdésre.

„Ha olyan támadó futballt játszol, mint Spanyolország, akkor sokkal több az esélyed nyerni. Egy ilyen együttes ellen ha kontrákra rendezkedsz be, megérdemled, hogy szenvedj. Amikor ránézel a spanyolok játékára, látod a Barcelona középpályásait, Xavit, Iniestát, Busquetset és Pedrót, olyan játékosokat, akik mind akarják a labdát, és akik nagy nyomást fejtenek ki, hogy megszerezzék azt” – folytatta a katalán nagyvárosban élő Cruyff.

„Tudom, hogy Hollandiában mindenki Németországot akarta ellenfélnek a döntőben, mert tartanak tőle, hogy a spanyolok az egész mérkőzésen birtokolják majd a labdát. Az egyetlen esélye a válogatottnak, ha Spanyolország kihagyja a lehetőségeit” – zárta mondandóját a holland szakember.

A döntőt vasárnap 20.30-kor a johannesburgi Soccer City Stadionban vívja Hollandia és Spanyolország. A bronzmérkőzésen egy nappal korábban Németország és Uruguay csap össze.

Legfrissebb hírek

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
Tegnap, 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07

Retegui duplázott, az olaszok három góllal legyőzték Izraelt vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:45

A csángó közméltóságok csapata nyerte a hagyományos csíkszentdomonkosi futballtornát

Minden más foci
2025.10.14. 15:54

Labdarúgás: hetet kaptak az U17-esek a csehektől az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.14. 15:24

Magyar futballedző előtt tiszteleg Hollandia

Népsport
2025.10.14. 14:31
Ezek is érdekelhetik