Vb 2010: Klose szerint innentől minden mérkőzés ajándék

Vágólapra másolva!
2010.07.03. 19:03
Címkék
Kiütötte az argentin nemzeti csapatot a német válogatott, és készülődhet a spanyolok vagy a paraguayiak elleni elődöntőre a dél-afrikai világbajnokságon.

„El sem hiszi az ember, hogy négy–nullára legyőztük az argentinokat – nyilatkozta Philipp Lahm, a fáradhatatlan szélsőhátvéd. – Mindenki láthatta, hogy mennyire felkészültünk erre a tornára. Nagyon kevés helyzetünk volt, de erősségünket mutatja, hogy ezeket milyen jó arányban értékesítettük. Most, hogy az elődöntőben vagyunk, azt hiszem, aki megnyeri azt a találkozót, világbajnok lesz. Philipp Lahm, a fáradhatatlan szélsőhátvéd. – Mindenki láthatta, hogy mennyire felkészültünk erre a tornára. Nagyon kevés helyzetünk volt, de erősségünket mutatja, hogy ezeket milyen jó arányban értékesítettük. Most, hogy az elődöntőben vagyunk, azt hiszem, aki megnyeri azt a találkozót, világbajnok lesz.

„Akár csak az angolok ellen, a csapat most is megérdemel minden tiszteletet teljesítményéért – mondta a két gólt szerző Miroslav Klose. –  A csapat minden tagja szenzációs volt. Elégedett vagyok azzal, hogy idáig jutottunk, innentől minden mérkőzés ajándék számunkra ezen a vébén."

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt végre a családjáé; Fodor Csengéék már nagyon várják a négyes döntőt

E-újság
3 órája

Videó: hiába vezetett a szünetben a Betis, a Chelsea négy gólt lőtt az utolsó 25 percben

Európa-konferencialiga
3 órája

Pécsi Ármin a Golden Boy-díj jelöltjei között

Labdarúgó NB I
3 órája

Csütörtöki sportműsor: Marozsán ismét a pályán a Roland Garroson

Minden más foci
3 órája

A Chelsea megnyerte a Konferencialigát is!

Európa-konferencialiga
4 órája

Kerkez: 90 perc a Premier League-ben olyan, mint máshol 230

Légiósok
4 órája

Imre Bence 12 gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
4 órája

Női NB I: távozik az MTK vezetőedzője

Labdarúgó NB I
5 órája
Ezek is érdekelhetik