Vb 2010: Csak annyit tudok mondani, hogy ilyen a futball - Rajevac

Vágólapra másolva!
2010.07.03. 00:32
Milovan Rajevac szerint ezúttal Uruguay mellé szegődött a szerencse. A ghánai szövetségi kapitány a tizenegyespárbajban elveszített vb-negyeddöntő után úgy vélte: nincs mit tenni, ilyen a futball.

„Csak annyit tudok mondani, hogy ilyen a futball. Nagyon nehéz mérkőzés volt a számunkra, mert az Egyesült Államok ellen is 120 percig kellett játszanunk. Megvolt a lehetőségünk, hogy történelmet írjunk azzal, hogy bejutunk az elődöntőbe" – szomorkodott Rajevac.

„Ennek ellenére büszkék lehetünk arra, amit elértünk. Ez sport, egy csapat sem érdemli meg, hogy így kapjon ki, ezúttal Uruguay mellé szegődött a szerencse" – tette hozzá.

Olyannyira megvolt a lehetősége Ghánának, hogy a kétszer tizenöt perc hosszabbítás legvégén Asamoah Gyan büntetőt lőhetett, de elhibázta, így a tizenegyespárbaj döntött a két csapat között. Ebben pedig a dél-amerikaiak voltak jobbak.

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29
Ezek is érdekelhetik