Vb 2010: a játékvezetők döntéseinek 96 százaléka jó volt

Vágólapra másolva!
2010.07.10. 17:13
A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon eddig többször szolgáltattak beszédtémát a nyilvánvalóan hibás játékvezetői döntések, ennek fényében a nemzetközi szövetség (FIFA) kimutatása némileg meglepő eredményt mutat, ugyanis e szerint az eddigi 62 meccsen a bírók ítéleteinek 96 százaléka helyes volt.

A FIFA játékvezetői bizottságának tagjai a szövetség több más szakértőjével közösen készítették a felmérést a mérkőzések felvételei alapján. Az elemzés során csak a kulcsszituációkban, többek között a góloknál és büntetőknél hozott ítéleteket figyelték, míg a kisebb jelentőségű döntéseket – például a bedobásoknál – nem.

„A legjobb bíróknak nagyjából ilyen hatékonysággal illik dolgozni, én nem lepődtem meg – nyilatkozta Kassai Viktor, a vb-n négy meccset, többek között a spanyol–német elődöntőt dirigáló magyar játékvezető. – Sajnos a mi helyzetünk a kapusokéhoz hasonló, mert hiába véd tíz óriásit a kapus, ha kap egy potyagólt. Mi egy meccsen kétszázszor is ítélhetünk, és senkit nem érdekel, hogy százkilencvenkilencszer jól döntöttünk, ha egy nagyot hibázunk."

A dél-afrikai vb két legemlékezetesebb bírói hibáját a nyolcaddöntő második napja (június 27.) hozta, amikor előbb a német–angol meccsen az uruguayi Larrionda nem adta meg Frank Lampard szabályos gólját, majd az esti argentin–mexikói összecsapáson az olasz Rosetti és segítője nem vette észre, hogy Carlos Tévez egyméteres lesről fejelte az első találatot.

Legfrissebb hírek

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
21 órája

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07

Retegui duplázott, az olaszok három góllal legyőzték Izraelt vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:45

A csángó közméltóságok csapata nyerte a hagyományos csíkszentdomonkosi futballtornát

Minden más foci
2025.10.14. 15:54

Labdarúgás: hetet kaptak az U17-esek a csehektől az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.14. 15:24

Magyar futballedző előtt tiszteleg Hollandia

Népsport
2025.10.14. 14:31
Ezek is érdekelhetik