Vb 2010: a döntőre Nelson Mandela is ellátogatott a stadionba

Vágólapra másolva!
2010.07.11. 19:22
A döntő előtti mintegy félórás, látványos show-val búcsúzott a világ futballkedvelőitől a Dél-afrikai Köztársaság, amely egy hónapon át volt házigazdája a labdarúgó-világbajnokságnak.

A johannesburgi Futballvárosban bemutatott énekes-táncos előadást a becslések szerint 500 millióan követték világszerte, a 20.30 órakor rajtoló spanyol–holland finálét pedig mintegy 700 millióan látják majd a tévéképernyőkön keresztül.

A lelátón számos prominens személyiség, köztük államfők, királyok, politikusok foglalnak helyet.

A záróműsor a szervezők kívánságra hangsúlyosan fiatalos volt, a popsztár Shakira mellett afrikai művészek és a helyi kedvenc, a Freslyground is fellépett. Az egyik csúcspontot egy 780 fős tánccsoport előadása jelentette.

A döntőre a stadionba látogatott az ország első színes bőrű elnöke, a 91 éves Nelson Mandela is, aki feleségével körbeautózta a játékteret és üdvözölte a mintegy 85 ezer nézőt. A hideg miatt kabátba és sapkába öltözött, Nobel Béke-díjas nemzeti hőst Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke köszöntötte az arénában.

Legfrissebb hírek

Lőrincz Emil hatvanéves

Magyar válogatott
Tegnap, 6:34

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09

Spanyolország bojkottálhatja a 2026-os labdarúgó-világbajnokságot, ha kijut Izrael

Foci vb 2026
2025.09.18. 09:57
Ezek is érdekelhetik