A Lampard gólját elnéző asszisztens állítja, nem hibázott

Vágólapra másolva!
2010.07.05. 19:21
Technikailag „nem hibázott" Frank Lampard meg nem adott góljánál a Németország–Anglia vb-nyolcaddöntőn (4–1) Mauricio Espinosa, a mérkőzés asszisztense. Az uruguayi asszisztens azt mondja, egyszerűen balszerencséje volt.
LAMPARD GÓLVONALON TÚLJUTÓ LÖVÉSE
LAMPARD GÓLVONALON TÚLJUTÓ LÖVÉSE
 

 

"De hát ennyivel bent volt!" (Fotó: Reuters)

Tény, hogy Espinosának a lesvonalat kellett figyelnie, így rossz szögből látta Lampard lécről a gólvonal mögé pattanó lövését 2–1-es német vezetésnél.

„Nem lehet hibáról beszélni, mivel nem követtem el technikailag hibát. Balszerencsés voltam, mivel a labda nagy sebességgel haladt, és nem láthattuk, hogy a gólvonal mögé vágódott. Megfelelő helyen voltam, de a lövés sebessége becsapott" – nyilatkozta az uruguayi El Paísnak.

„A szünetben nem láttuk az esetet, de éreztük, hogy bent lehetett, a lelátóról is persze megkaptuk a visszajelzést. Aztán láttuk tévén is... Nagyon szomorú vagyok, mert társaimmal együtt rengeteget készültem a világbajnokságra. Szigorú fizikai és szellemi teszteket kellett teljesítenünk, rengeteg játékhelyzetet elemeztünk videón, de az élet megmutatta: adódik olyan pillanat, amikor mindez mit sem ér. Ez jó tanulság mindannyiunk számára, mert hasonló eset bárkivel megtörténhetett. Sajnos, most mi futottunk bele. El kell fogadnunk, az élet megy tovább. A hasonló esetek benne vannak a futballban" – tette hozzá.

Az eset (és Carlos Tévez Mexikó ellen megadott lesgólja) következtében úgy tűnik, a FIFA hajlandó változtatni eddigi merev álláspontján, és július 21-én vagy 22-én cardiffi ülésén napirendre tűzi a gólvonal-technológia bevezetésére irányuló kezdeményezést.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
22 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23
Ezek is érdekelhetik