Vb-diadal járt a második rendezés mellé

A házigazda francia válogatott úgy vágott neki az 1998-as tornának, hogy a megelőző két világbajnokságra ki sem jutott, úgyhogy hatalmas nyomás nehezedett Aimé Jacquet-ra és fiaira. Muszáj volt kárpótolniuk a közönségüket – a hazai közönséget.

A közvélemény úgy tartotta, a csapatnak elég „lukas" a csatársora, és ha korábban még klasszistámadókkal (Jean-Pierre Papin, Eric Cantona, David Ginola) sem sikerült révbe érnie, akkor most hogyan.

Nos, úgy, hogy előbb a csatárok –  különösen a háromszor is eredményes 20 éves Thierry Henry – jól odatették magukat a csoportkörben, majd jött a kieséses szakasz, amelyben a hátsó alakzat emberei léptek elő főszereplővé. Ja, és a gárdának idővel Fortuna is besegített...

A 16 között Laurent Blanc söprögető aranygólja (az első a vb-k történetében) döntött Paraguay ellen, míg a negyeddöntőben csak a hosszabbítás utáni 11-esekkel sikerült megverni az olaszokat. Az elődöntőben újfent egy bekk, ezúttal a duplázó Lilian Thuram vállát veregették a franciák – 2–1 Horvátország ellen.

A címvédő brazilok magabiztosabban jutottak el a fináléig. Nemigen kérték rajtuk számon, hogy ,,no, és mit csinálnak elöl a csatáraitok?", a csatáraik ugyanis tették a dolgukat. Ronaldo négy, Rivaldo és Bebeto három-három gólt szerzett az addigi mérkőzéseken; nem volt tehát gond a támadójátékkal.

A saint-denis-i döntőben ezért hajszállal a dél-amerikaiak tűntek esélyesebbnek, csakhogy a találkozó előtt történt valami Ronaldóval. A „valamit" ezúttal szó szerint kell érteni, mivel azóta sem derült fény arra: Mário Zagallo szakvezető miért akarta mellőzni az Internazionale centerét (állítólag azért, mert epilepsziás rohamot kapott), aztán miért állította be mégis.

Az ellenben már akkor látszott: Ronaldo csak árnyéka önmagának, vergődése pedig bénítóan hat a társaira. A brazilok együtt lélegeztek, együtt szenvedtek, együtt is futballoztak – rosszul.

A franciák viszont szinte megtáltosodtak, a legjobbkor hozták a legjobb formájukat. Leginkább a magát a fináléig csupán piros kártyájával észrevétető Zizou, azaz Zinedine Zidane volt elemében, két fejesével tulajdonképpen már az első félidőben eldöntötte az összecsapást (3–0).

Franciaország 1938 után  másodszor rendezhetett vb-t, és először játszhatott a döntőben. S mindjárt nyert is. Megérdemelten.