Vb 2010: szambát járathatnak az elefántokkal - napi program

Vágólapra másolva!
2010.06.20. 08:29
A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon javában zajlik a csoportkör második fordulója. A vasárnapi játéknapon a sportág két többszörös világbajnoka, Olaszország és Brazília is pályára lép.

A nap vb-szempontból érdemi része 13.30-kor a SzlovákiaParaguay találkozóval veszi kezdetét. Az első fordulóban mindkét együttes 1–1-es döntetlent játszott, ám míg előbbiek Új-Zélanddal, addig utóbbiak Olaszországgal tették, ami azért nem ugyanaz a szint.

A csoport másik két együttese 16 órakor mérkőzik meg egymással. A címvédő olasz együttes papírforma-győzelmet arathat, amennyiben a támadójátékán csak egy picit is javít az első fordulóban látottakhoz képest – az új-zélandiak legfeljebb rögbiben visszavágnak majd.

A napot egy vérbeli rangadó zárja, hiszen a G-csoportban Brazília az afrikai kontinens egyik legerősebb csapatával, Elefántcsontparttal találkozik.

VB 2010, CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ 
F-CSOPORT
Szlovákia–Paraguay 13.30 óra
Olaszország–Új-Zéland 16 óra
G-CSOPORT
Brazília–Elefántcsontpart 20.30 óra
Legfrissebb hírek

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
14 órája

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02
Ezek is érdekelhetik