Vb 2010: Rajevac sajnálja a szerbeket, szerencsés ghánai sikerről beszél

Vágólapra másolva!
2010.06.13. 19:57
Nagyon sportszerűen nyilatkozott Milovan Rajevac, a ghánai labdarúgó-válogatott szerb szövetségi kapitánya a szülőhazája felett aratott 1–0-s győzelmet követően.

„Óriási győzelem ez nekem, de sajnálom a szerbeket, hiszen sok játékost személyesen ismerek. Kicsit szerencsések voltunk, a szerb nagyon jó csapat, nehéz játszani ellene. Remélem, a két következő mérkőzésből hat pontot szerez” – mondta a „Fekete Csillagok” trénere.

A győztes gólt szerző Asamoah Gyan szerint a sikerben fontos szerepe volt Rajevacnak, aki tökéletesen felkészítette a csapatot.

„Tisztában voltunk vele, hogy a szerbek milyen taktikával játszanak, tudtuk, hogy a magassági fölényt kihasználva hosszú labdákkal fognak operálni. Megállítottuk őket, nyertünk, boldoggá tettük egész Afrikát” – mondta a találkozón 11-esből betaláló játékos.

Csapattársa, André Ayew szerint ez a győzelem csak a kezdet.

„Nehéz meccs volt, de nagyon akartuk a győzelmet, s megszereztük a három pontot. Erre az alapra már építkezhetünk. Jó a csapatszellem, rutinos játékosaink segítik a fiatalokat. A dél-afrikai nézők nekünk drukkolnak, egész Afrika a kontinens válogatottjai mögött áll. Büszkévé akarjuk tenni őket” – nyilatkozta a középpályás.

Ghána fővárosában, Accrában hatalmas tömeg ünnepelte a válogatott győzelmét, s hasonló jelenetek játszódtak le az ország nagyvárosaiban. Az accrai Osu Oxford Streetre egész estés karnevált szerveztek.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
14 órája

A dél-amerikai szövetség hivatalosan is javasolta: legyen 64 csapat a 2030-as labdarúgó-vb-n!

Foci vb 2026
2025.04.11. 10:16

Hétvégén lesz a döntő – elfogadták a Magyar Kupa versenykiírásának változásait

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 10:31

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.08. 09:00

Csoportban jobb – Bács Zoltán publicisztikája

Minden más foci
2025.04.06. 23:13

Ilyet sem látni minden évben: már az alapszakasz végén megvédte bajnoki címét a Crvena zvezda

Minden más foci
2025.04.06. 21:40

Népsport: csak majdnem lettek Puskások

Népsport
2025.04.05. 09:10

Labdarúgás: egy góllal nyertek a törökök az U19-es lányok ellen

Utánpótlássport
2025.04.02. 20:07
Ezek is érdekelhetik