Vb 2010: Ostobaság volt a bojkott, de akarták - Domenech

Vágólapra másolva!
2010.06.21. 20:08
Raymond Domenech, a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a csapatbuszon megpróbálta lebeszélni játékosait a vasárnapi edzés bojkottálásáról, de nem hagyták magukat.

„Több mint negyvenöt percen keresztül győzködtem őket a csapatbuszon, hogy abszolút tévedés, gyerekesség és ostobaság, amire készülnek. A stáb tagjaival minden elkövettünk, hogy meggyőzzük őket arról, hogy a francia válogatott játékosai nem tehetnek olyat, hogy bojkottálják az edzést. Aztán azt mondtam magamnak, na jó, elég ebből a színjátékból, elvettem az általuk írt nyílt levelet, felolvastam, és elmentem. De a tartalmáért semmiféle felelősséget nem vállalok" – jelentette ki Raymond Domenech.

Ami a bojkott kiváltó okát, azaz az őt trágár kifejezésekkel sértegető Nicolas Anelka keretből való kizárást illeti, Domenech ismét kijelentette: továbbra is egyetért a szövetség döntésével. Korábban azt mondta, számára Anelka dühkitörésének nyilvánosságra kerülése indokolta a csatár kizárását, most viszont árnyaltabban fogalmazott:

„Senki sem engedheti meg magának az ilyesfajta viselkedést, sem egy futballöltözőben, sem máshol. Az élsportolóknak ugyanis fontos példaképi küldetésük van."

Az utolsó, kedd délutáni, Dél-Afrika elleni csoportmérkőzéssel kapcsolatban a kapitány elmondta: „A játékosok sok energiát vesztegettek el a pályán kívül... De az emberek most már nem a szavakra, hanem a tettekre kíváncsiak."

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

A Crystal Palace támadója először kapott meghívót a francia válogatottba

Foci vb 2026
2025.10.02. 14:38

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
2025.09.29. 17:32

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59
Ezek is érdekelhetik