Vb 2010: nem fogy a vuvuzela Dél-Afrikában, az árusok dühöngenek

Vágólapra másolva!
2010.06.28. 21:01
null
A stadionban még zümmög, de az árusoknál már nem fogy a vuvuzela (Fotó: Action Images)
A labdarúgó-világbajnokság derekára jelentősen csillapodott a vuvuzelaláz Dél-Afrikában, ezért a helyi árusok most kétségbeesetten rakosgatják ide-oda a nyakukon maradt készleteket, amelyek már a kutyának sem kellenek.

 

A standokon a színes vuvuzelákat újra felváltották a hagyományos szurkolói kellékek, mert akinek eddig szüksége volt a zajos eszközre, az már korábban beszerezte. Az árusok számára az is fejfájást okoz, hogy a vuvuzelák túl tartósak, ezért nem jellemző, hogy valaki többet is vásárol magának a torna alatt.

„Mit kezdek most a vuvuzeláimmal? – kérdezte az egyik árus a helyszínen. – Fogalmam sincs. Több száz maradt belőle. Egy amerikai ember épp most vett tizenötöt, hogy hazavigyen belőle, ezenkívül azonban nem adtam el valami sokat."

A standosok most azt szeretnék, ha a gyártó visszavenné tőlük a fölösleges kürtöket.

„Az lenne a legjobb, ha a kínaiak visszavinnék az összest. Talán be tudják olvasztani, és valami hasznos eszközt gyárthatnának belőle: kupákat, bögréket, ilyesmi. Én mindenesetre már az összes afrikai termékemet visszaraktam a standom közepére" – mondta egy másik kereskedő.

Legfrissebb hírek

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
55 perce

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Végül nem Sallaiékhoz, de távozott a Man. City legsikeresebb kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 09:45
Ezek is érdekelhetik