Vb 2010: Mindig is mondtam, klasszis csapatunk van - Klose

Vágólapra másolva!
2010.06.27. 18:22
Nem meglepő módon örömittasan nyilatkoztak a német labdarúgó-válogatott tagjai, miután a Nationalelf sima, 4–1-es sikerrel búcsúztatta az ősi rivális angolokat a világbajnokság nyolcaddöntőjében.

„Mindig is mondtam, hogy klasszis csapatunk van, amely támadni éppoly jól tud, mint védekezni. Ez ma imponáló teljesítmény volt. Az első perctől kezdve jól pörögtünk. A cél az elődöntő marad, és el is fogjuk érni" – nyilatkozta az első gólt szerző Miroslav Klose.Miroslav Klose.

„Ezután minden lehetséges, bármilyen kemény ellenfél jön a következő körben. Mindegy is, mindenkit le kell győznünk. Egy kis szerencsével kerültünk előnybe, de 3–1 után nagyon elkaptuk a fonalat, és gyorsan eldöntöttük a meccset" – fogalmazott a meccs hőse, a kétgólos Thomas Müller.

A harmadik német gólszerző, Lukas Podolski is lelkendezve beszélt a Nationalelf játékáról.

„Szuperül játszottunk, teljesen megérdemelt a győzelmünk. A kieséses szakaszban a német csapattal mindig számolni kell. Meg kell őriznünk a nyugalmunkat, tovább kell dolgoznunk, és rendesen felkészülni a következő csatára.

A szövetségi kapitány, Joachim Löw higgadtan értékelt.

„Azt mondtam a csapatnak a szünetben, hogy mindenképpen meg kell próbálnunk megszerezni a harmadik gólt. Tisztában voltunk vele, hogy a kontráink sikerre vezethetnek, ha az angol csapat kitámad. A tervet a játékosok remekül megvalósították" – mondta.

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Kanadai bajnok – Thomas Müller mostantól egyedüli német rekorder

Minden más foci
2025.10.02. 08:01

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

Fanatikusként is támogatja csapatát a világbajnok Lukas Podolski

Minden más foci
2025.09.30. 11:43

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59
Ezek is érdekelhetik