Vb 2010: Közelebb kerültünk a célunk eléréséhez - Martino

Vágólapra másolva!
2010.06.20. 16:37
Gerardo Martino, a paraguayi válogatott szövetségi kapitánya a szlovákok ellen 2–0-ra megnyert találkozó után elmondta, közelebb kerültek céljuk eléréséhez, a nyolcaddöntőbe kerüléshez, de a második félidőben jobban is játszhattak volna.

„Talán az első félidőben nagyobb előnyre is szert tehettünk volna, de jó eredményt értünk el, amellyel közelebb kerültünk célunk eléréséhez, a legjobb tizenhatba kerüléshez. Minden rajtunk múlik" – mondta Martino.

„A mai eredmény nem jelenti azt, hogy a következő meccseken is ebben az összeállításban játszunk majd. Az ellenfelektől is függ, hogy milyen formációban futballozunk. Ez a siker megerősít minket lelkileg. A második félidőben nem ment úgy a játék" – tette hozzá a kapitány.

Legfrissebb hírek

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39
Ezek is érdekelhetik