Vb 2010 Hitzfeld bízik a hagyományos német eredményességben

Vágólapra másolva!
2010.06.08. 15:07
Noha az optimisták mellett szép számmal akadnak olyanok is, akik kételkednek a német válogatott világbajnoki sikerében, Ottmar Hitzfeld, a svájci nemzeti együttes német szakvezetője szerint a Nationalelf eljuthat az elődöntőig a pénteken kezdődő labdarúgó-világbajnokságon.

„Számomra egyértelmű, hogy a német együttes képes bejutni a legjobb négy közé" – idézte kedden a korábban a Borussia Dortmunddal és a Bayern Münchennel is Bajnokok Ligáját nyerő edzőt a tz című lap.

„A válogatott akár döntőt is játszhat, még ha Michael Ballack kiesése jelentős veszteség is. Sohasem szabad lebecsülni a tornaspecialista német csapatot" – utalt arra a tréner, hogy a németek nem egyszer túlteljesítették már, amit az erőviszonyok alapján várni lehetett tőlük.

A 2006-ban vb-harmadik, 2008-ban Eb-ezüstérmes válogatott ellenfele Ausztrália, Szerbia és Ghána lesz a D-csoportban a pénteken kezdődő dél-afrikai vb-n.

Saját együttesét illetően – amelyet 2008 nyara óta irányít – Hitzfeld a nyolcaddöntő elérését célozta meg. A svájciak a spanyolokkal, a chileiekkel és a hondurasiakkal mérkőznek majd a H-csoportban.

Legfrissebb hírek

Hiába nyerte meg a rájátszást, a Zürich menesztette Ricardo Monizt

Minden más foci
2025.05.27. 19:55

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44
Ezek is érdekelhetik