Vb 2010: hiába fellebbezett Ghána, Ayew kihagyja az Uruguay elleni negyeddöntőt

Vágólapra másolva!
2010.06.29. 15:08
Kitűnően szerepel a labdarúgó-világbajnokságon Ghána válogatottja, amely egyetlen állva maradt afrikai csapatként bejutott a legjobb nyolc közé.

Ennek a sikernek azonban ára volt, ugyanis egyik legjobbjuk, Andre Ayew – a legendás Abedi Pelé fia – az amerikaiakkal vívott nyolcaddöntőben megkapta a második sárga lapját a tornán, így nem szerepelhet az uruguayiak elleni mérkőzésen. A televíziós felvételek megmutatták, hogy Ayew nem ért hozzá (csak akart) ellenfeléhez.

A ghánai vezetők rögtön a lefújást követően tiltakoztak a döntés ellen, de a FIFA fegyelmi bizottsága elutasította fellebbezésüket. A hivatalos indoklás szerint bár Ayew valóban nem találta el ellenfelét, de – mint azt Kassai Viktor, a Ghána–Egyesült Államok mérkőzés játékvezetője a jelentésében is leírta – már a szándékot is büntetni kell, ebben az esetben pedig a ghánai mozdulata egyáltalán nem a labdára irányult.

Kassai ezúttal sem tévedett, ez pedig a dél-afrikai vb-n igazi kuriózum a játékvezetők között.

Ghána lehet az első afrikai válogatott a világbajnokságok történetében, amely a legjobb négy közé jut, amennyiben a pénteki negyeddöntőben legyőzi Uruguayt.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
3 órája

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
6 órája

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
7 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 15:58

Ötvenéves lett a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor

Minden más foci
Tegnap, 14:23

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40
Ezek is érdekelhetik