Vb 2010: Ha Argentína nyer, még továbbjuthatunk - Lagerbäck

Vágólapra másolva!
2010.06.17. 18:48
Lars Lagerbäck, a nigériaiak szövetségi kapitánya reménykedik abban, hogy az utolsó fordulóban Argentína legyőzi Görögországot, hiszen így csapatának lenne esélye kiharcolni a továbbjutást.

„Jól kezdtünk, irányítottuk a mérkőzést, és gólt is szereztünk. Aztán jött a kiállítás, ami problémákat okozott, főleg az első félidőben – értékelte a görögök elleni 2–1-es vereséget Lars Lagerbäck, Nigéria szövetségi kapitánya. – Az viszont pozitívum, hogy ha Argentína megnyeri az utolsó csoportmérkőzését, akkor még van esélyünk a továbbjutásra."

A szakember érdemben nem véleményezte a piros lapot, amely utólag a mérkőzés fordulópontjának bizonyult. „Nem láttam mi történt, később azt mondták, hogy (Kaita) megrúgta a görög játékost a csukája talpával. Láttam, hogy a görög a földön fekszik, fogja a fejét, szóval tényleg nem tudom. Nagyon furcsa volt."

Az argentinok Görögországgal játszanak az utolsó fordulóban, Nigéria pedig Dél-Koreával találkozik.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
  1. Argentína 2 2 5–1 +4  6  
  2. Dél-Korea 2 1 1 3–4 –1  3  
  3. Görögország 2 1 1 2–3 –1  3  
  4. Nigéria 2 2 1–3 –2  0  
Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
1 órája

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
19 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

„Még mindig kijuthatunk” – Ola Aina a Dél-Afrika elleni rangadóról

Foci vb 2026
2025.09.09. 16:02

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik