Vb 2010: Gerrard szerint ez lehet az utolsó világbajnoksága

Vágólapra másolva!
2010.06.08. 14:26
Az angol labdarúgó-válogatottat erősítő Steven Gerrard úgy gondolja, hogy az idei lesz az utolsó világbajnokság, amelyen részt vesz.

„Nem vagyok már fiatal – nyilatkozta a FourFourTwo-nak a Liverpool 30 éves középpályása. – Könnyen lehet, hogy ez lesz az utolsó világbajnokságom, így mindent bele kell adnom."

Gerrard – aki John Terry botránya és Rio Ferdinand sérülése után a válogatottban is megkapta a csapatkapitányi karszalagot – legalább a legjobb négy közé várja Angliát a dél-afrikai tornán.

„Az egyenes kieséses szakaszban már apróságok döntenek. Négy éve David Beckham szabadrúgásának köszönhetően jutottunk tovább, majd a negyeddöntőben tizenegyesekkel estünk ki. Ha most is eljutunk odáig, akkor még határozottabbnak kell lennünk, hogy sikerrel járjunk."

Gerrard azon a bizonyos, portugálok elleni negyeddöntőn kihagyott egy tizenegyest.

„Tanultam a hibámból, amelyet a portugálok ellen követtem el az előző vébén. Remélhetőleg most szerencsésebbek leszünk, ha ismét tizenegyesekre kerül sor."

Legfrissebb hírek

Grealish gólpasszokat adott, Pickford büntetőt védett – győzelemmel debütált új stadionjában az Everton

Angol labdarúgás
42 perce

Mennyi a megyei? – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
18 órája

A Gyirmót elbúcsúztatta a vármegyei riválist a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
21 órája

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
2025.08.22. 20:41

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
2025.08.22. 18:51

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
2025.08.22. 11:23

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 22:16

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 21:54
Ezek is érdekelhetik