Vb 2010: a nigériai elnök felfüggesztette a válogatott működését

Vágólapra másolva!
2010.06.30. 16:39
null
Padlón: Yussuf Ayila és társai két évig nem játszhatnak válogatott meccset (Fotó: Reuters)
Nigéria elnöke, Goodluck Jonathan szóvivője és különleges elnöki tanácsadója, Ima Noboro útján bejelentette: a pocsék világbajnoki szereplés miatt két évre felfüggeszti a felnőtt labdarúgó-válogatott működését.

A (nem annyira) „Szuper Sasok” csupán egy pontot szereztek a vb B-csoportjában, és utolsóként végeztek kvartettjükben. A nigériai válogatott 1998 óta nem nyert világbajnoki mérkőzést.

A felfüggesztés egyértelműen politikai beavatkozásnak minősül, így a FIFA – amely még nem kommentálta az ügyet – fel fogja függeszteni a nigériai csapatok indulási jogát a nemzetközi küzdelmekben.

Jonathan elnök (jobbra) Sepp Blatterrel az U17-es vb-n
Jonathan elnök (jobbra) Sepp Blatterrel az U17-es vb-n

A Reuters hírügynökség ismertette az elnöki közleményt, mely a következőképpen hangzott.

„Az elnök úr úgy döntött, hogy Nigéria visszalép minden nemzetközi labdarúgó-küzdelemsorozattól a következő két évben. Erre azért van szükség, hogy újjá lehessen szervezni az ország labdarúgását. Az intézkedést a nigériai válogatott gyenge világbajnoki szereplése kényszerítette ki.”

A BBC Africa úgy tudja, az elnök feloszlatja a Nigériai Labdarúgó-szövetséget is.

Hasonló intézkedésre már volt példa korábban, többek között Észak-Koreában, ahol a KNDK Dél-Korea elleni kudarcai váltották ki a politikai elit dühét.

Nigériának szeptemberben Madagaszkár ellen kellene játszania Afrikai Nemzetek Kupája-selejtezőt. A rossz vb-szereplést már elemezte a Nigériai Labdarúgó-szövetség (NFF), mely ülése után nyilvánosan kért bocsánatot minden szurkolótól.

A FIFA közleményben jelezte: nem kapott még hivatalos értesítést az ügyről, de álláspontjuk közismert – a politikai beavatkozás azonnali kizárással jár minden nemzetközi mérkőzésről. Ez érinti a klubcsapatokat és a válogatottakat, az ország nemzetközi játékvezetői sem kaphatnának megbízásokat, a labdarúgó-szövetség vezetői pedig nemkívánatosnak minősülnek a nemzetközi tanácskozásokon.

 

 

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
1 órája

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
19 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

„Még mindig kijuthatunk” – Ola Aina a Dél-Afrika elleni rangadóról

Foci vb 2026
2025.09.09. 16:02

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik