Vb 2010: a francia politika nem avatkozhat be a futballba - Blatter

Vágólapra másolva!
2010.06.29. 13:05
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke kedden arra figyelmeztette a francia politikusokat, hogy ne avatkozzanak be a helyi futballszövetség ügyeibe, mert a FIFA ezért felfüggesztheti a szervezet tagságát.
A 74 esztendős svájci sportvezető azok után tett fenyegető kijelentést, hogy Jean-Pierre Escalettes, a francia szövetség elnöke – a válogatott dél-afrikai világbajnokságon nyújtott, csalódást keltő teljesítménye után – hétfőn lemondott a posztjáról. Roselyne Bachelot sportminiszter a múlt héten úgy fogalmazott, Escalettes lemondása elkerülhetetlen. „Franciaországban állami problémává tették a labdarúgással kapcsolatos ügyet, de a sportág a szövetség kezében marad – mondta Blatter. – A francia futball számíthat a FIFA-ra, ha politikai beavatkozásra kerül sor, még akkor is, ha ez elnöki szinten történik. Segíteni fogunk a nemzeti szervezetnek, és ha a problémák nem oldhatóak meg tanácskozás útján, az egyetlen, amit tehetünk, hogy felfüggesztjük a tagságukat.” A válogatott sikertelen szereplése miatti vita tovább folytatódik, miután kedden kiderült, hogy Raymond Domenech, a távozó szövetségi kapitány és Escalettes köteles megjelenni a parlament egyik bizottsága előtt. A franciák egyetlen szerzett góllal és ponttal búcsúztak a dél-afrikai tornától, ráadásul azzal kerültek a középpontba, hogy a csapat bojkottálta Domenech edzését, mert a szakvezető hazaküldte a vele tiszteletlenül beszélő Nicolas Anelkát. Továbbá Patrice Evra és Robert Duverne erőnléti edző összeakaszkodott, őket Domenech választotta szét, s az újabb incidens után azonnal lemondott posztjáról a csapatigazgató Jean-Louis Valentin.
Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
3 órája

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
6 órája

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
7 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik