Vb 2010: a dél-koreai kapitány nem értette Maradona beszólását

Vágólapra másolva!
2010.06.17. 16:38
A dél-koreai válogatott szövetségi kapitánya, Huh Dzsung Mu az Argentína elleni találkozó után elmondta, másképp is alakulhatott volna a meccs, és nem értette, miért szólt be neki Diego Maradona.

„Jól játszottunk a mérkőzésen, csak néhány apróság hiányzott. Argentínának szerencséje volt az első góllal, mi pedig kihagytuk a helyzeteket. Jól küzdöttünk a sztárokkal teletűzdelt együttes ellen. Ez a találkozó a hasznunkra lehet a jövőben" – Huh Dzsung Mu.

„Az első félidőben más mederbe terelhettük volna a találkozót, ez volt a kulcspillanat, de nem sikerült élni a lehetőségeinkkel" – jelentett ki a kapitány.

Diego Maradona, az argentinok szövetségi kapitánya hevesen beszólt a meccs közben kollégájának, amiért a dél-koreaiak sokat szabálytalankodtak.

„Nem értettem, hogy mit magyaráz nekem. Történtek dolgok a meccsen, de nem hiszem, hogy szükséges volt odamenni a másik edzőhöz. Azt javasoltam neki, hogy nyugtassa meg a játékosait" – mondta a kapitány.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik