Uruguay három támadó bevetését tervezi este

Vágólapra másolva!
2010.06.16. 18:45
null
Diego Forlán szerint nincs más lehetőség, Uruguaynak uralnia kell az esti mérkőzést (Fotó: Action Images)
A házigazda Dél-Afrika és Uruguay válogatottja kezdi meg ma este a labdarúgó-világbajnokság csoportmérkőzéseinek második fordulóját. Az A-csoportban eddig csak döntetlen eredmény született, így egy esetleges mai vereséggel egyik válogatott sem veszti el végleg a továbbjutás esélyét, ugyanakkor az is igaz: aki nyer, óriási lépést tesz a továbbjutás felé.

Vajon a dél-afrikai csapat marad-e a hagyományos, a szakvezetőjét, Carlos Alberto Parreirát jellemző biztonsági játéknál, vagy megittasodva a továbbjutás lehetőségétől és közönsége lelkes támogatásától átcsap támadóba? Oscar Washington Tabárez, az uruguayiak szövetségi kapitánya úgy véli, ha támadni is fog Dél-Afrika, „azt most teszi majd először, mert még a felkészülési mérkőzéseken sem játszott így”.

EGYMÁS ELLEN
Mindössze kétszer találkozott eddig a két válogatott. Az 1997-es Konföderációs Kupán Uruguay már 3–1-re vezetett, az 1996-os Afrika-bajnok Dél-Afrika azonban kiegyenlített, aztán Christian Callejas 90. percbeli gólja révén mégis a dél-amerikai csapat nyert. A két válogatott másik mérkőzése gól nélküli döntetlent hozott 2007 szeptemberében Johannesburgban.

A franciák elleni nyitó meccsen szintén az óvatosságra szavazó Tabárez hangsúlyozta, bár minden eshetőségre felkészülnek, úgy kalkulál, nekik kell majd kezdeményezni. Az uruguayi lapok ezt úgy fordították le, hogy Diego Forlán és Luís Suárez mellett egy harmadik támadó is lesz az uruguayi csapatban Edinson Cavani személyében.

Kulcsszerep juthat az első mérkőzést kihagyó Jorge Fucilének is, aki – ha Tabárez tényleg a szerepeltetése mellett dönt – egyfelől segíthet feltartóztatni a dél-afrikaiak egyetlen igazi támadóját, Katlego Mphelát, másfelől gyorsasága révén megcibálhatja a hazai védelem jobb szélét.

„Bár minden mérkőzés más, egyvalamiben hasonlítanak: egyik sem könnyű, így a dél-afrikaiak elleni sem ígérkezik annak – mondta Forlán, érzékeltetve, hogy nem minden a taktikán múlik. – Remélhetőleg nálunk lesz többet a labda, ami egyfelől energiamegtakarítást jelent, másfelől lehetővé teszi, hogy mi irányítsuk a játékot. Az ellenfél jó és gyors játékosokból áll, nagyon oda kell figyelnünk az ellencsapásaikra."

 EDDIG A TORNÁN
DÉL-AFRIKA: Mexikó 1–1
URUGUAY: Franciaország 0–0

Dél-Afrika a Mexikó elleni első mérkőzésén bizonyította, hogy védelmét nehéz feltörni, és ha mégis sikerül, Itumeng Khune személyében egy jó formában lévő fiatalember őrzi a kapuját. Ismervén az uruguayiak támadókapacitását, Khunénak ezúttal sem lesz üres az estéje. Mindazonáltal a hazaiak reménykednek.

„A jeget már megtörtük, és úgy vélem, könnyebb dolgunk lesz Uruguay ellen, mint a nyitányon volt – adott hangulatjelentést az öltözőből Steven Pienaar. – Hogy miért? Mert már tudjuk, milyen lelki terhet jelent hazai pályán világbajnoki meccset játszani. Persze tisztában vagyunk azzal is, hogy egy-két dolgon változtatnunk kell, például az utolsó percig kell összpontosítanunk, és nem szabad elfecsérelnünk a helyzeteinket, mert nagyon jó ellenfél vár ránk."

 CSAPATMUSTRA
DÉL-AFRIKA URUGUAY
VB 2010 
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
DÉL-AFRIKA–URUGUAY
Pretoria, Loftus Versfeld Stadion, 20.30. Vezeti: Busacca (svájci)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
DÉL-AFRIKA: Khune – Gaxa, A. Mokoena, Khumalo, Thwala – Modise, Dikgacoi, Pienaar, Letsholonyane, Tshabalala – Mphela
URUGUAY: Muslera – M. Pereira, Lugano, Godín, Fucile – A. Pereira, D. Pérez, Arévalo Ríos – Cavani, Forlán, Suárez
A mérkőzést élő, szöveges tudósításunk, illetve folyamatosan frissülő cikkünk segítségével is figyelemmel kísérhetik!
Legfrissebb hírek

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
9 órája

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
18 órája

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 22:16

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 21:54

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06
Ezek is érdekelhetik