Szlovénia megtorpant az álmok kapujában

Vágólapra másolva!
2010.06.18. 15:56
null
A TUDÓSÍTÁS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság C-csoportjának második fordulójában a szlovén válogatott Valter Birsa és Zlatan Ljubijankic találatával már 2–0-ra vezetett, de az Egyesült Államok Landon Donovan és Michael Bradley révén egyenlített (2–2), így megmentett egy pontot.

A szlovénok kezdőcsapatában ezúttal Zlatan Ljubijankic kapott helyet a csatársorban Milivoje Novakovic mellett, és elég fájdalmasan kezdődött számára a mérkőzés, Clint Dempsey már az első percben fejen könyökölte, de megúszta lap nélkül az amerikai.

Az Egyesült Államok az angolok ellen már a 4. percben hátrányba került, és most sem bírta sokkal tovább kapott gól nélkül! Valter Birsa a 13. percben mintegy 18 méterről lőtt, a kapu bal oldalába tartó labdát pedig Tim Howard csak szemmel követte. 1–0

Ezen a vb-n eddig nem sok gól született a tizenhatoson kívülről leadott lövésből, a szlovénok viszont mindkétszer ilyen módon voltak eredményesek. Ekkor nyolcaddöntősnek mondhatták magukat.

Kifejezetten mozgalmas volt a mérkőzés, a középpályát aránylag könnyen átjátszották a csapatok, bár igazán nagy helyzeteket nem láthattunk.

Az angolok ellen igen aktív Jozy Altidore ezúttal a 35. percig várt az első figyelemre méltó megmozdulásra, egy sárga lap (Bostjan Cesarnak) és egy szabadrúgás lett az eredménye. A labda mögé Jose Francisco Torres állt, kemény lövését Samir Handanovic szögletre ütötte.

KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!

Az erősödő amerikai nyomást egy szép, gyorsan végigvitt támadás jelezte, ám Miso Brecko hatalmasat mentett a berobbanó Landon Donovan elől. A szlovénok a legjobb módját választották annak, hogy lehűtsék a tengerentúliak kedélyeit: lőttek még egy gólt. Novakovic ugratta ki a leshatáron kilépő Ljubijankicot, aki ziccerben higgadtan gurított el Howard alatt. 2–0

A szünetre így kétgólos előnnyel vonulhatott az európai csapat.

Ez azonban szinte rögtön a második félidő elején a felére csökkent, Donovan ugyanis kíméletlenül kihasználta első nagyobb lehetőségét. A Los Angeles Galaxy játékosa a jobb oldalról húzott befelé, majd mikor már elég közel ért a kapuhoz, éles szögből a léc alá bombázott, Handanovic a kezét sem tudta felemelni. 2–1

Tíz perccel később Altidore egyenlíthetett volna, ám nagy helyzetben rossz megoldást választott, a visszazáró Marko Suler pedig tisztán szerelte.

Nem sokkal ezután ismét ők voltak a főszereplők, ám ekkor már csak szabálytalanul lehetett megállítani a csatárt, Suler sárga lapot is kapott. A szabadrúgás után a kapu előtt maradt a labda, amit fordulásból Altidore szúrt rá, de Handanovic magabiztosan védett.

A szlovénok egy gyors kontrával talán végleg eldönthették volna a pontok sorsát, mivel az Egyesült Államok egyre feljebb tolta védekezését, ráadásul Oguchi Onyewu helyére egy csatárt, Herculez Gomezt küldött be Bob Bradley.

A kockáztatás azonban bejött az amerikaiaknak: egy felívelt labdát Altidore fejelt le, az ember nélkül érkező Michael Bradley pedig 12 méterről betalált. 2–2

Csak Koman Coulibalyn múlott, hogy ne legyen teljes az amerikai feltámadás, Edu ugyanis a harmadik találatukat is megszerezte, ám a mali játékvezető érvénytelenítette azt.

Maradt a 2–2-es döntetlen, így továbbra is várni kell az első olyan csapatra, amely biztosítja helyét a nyolcaddöntőben.
 
A JEGYZŐKÖNYV MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A JEGYZŐKÖNYV MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

 A C-CSOPORT ÁLLÁSA
  1. Szlovénia 2 1 1 3–2 +1  4  
  2. Egyesült Államok 2 2 3–3 0 2  
  3. Anglia 1 1 1–1 0 1  
  4. Algéria 1 1 0–1 –1  0  
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik