Mindenki magabiztos győzelmet vár a háromoroszlánosoktól

Vágólapra másolva!
2010.06.18. 16:37
null
Wayne Rooneyn hatalmas a teher, bár ő ezt tagadja
A C-csoport első fordulójában csak döntetlent értek el az angolok az amerikaiak ellen, az algériaiak pedig egy potya góllal szenvedtek vereséget a szlovénoktól. Ha nem szereznek legalább egy pontot az afrikaiak, esélytelenné válnak a továbbjutásra, ám roppant nehéz dolguk lesz a győzelmi kényszerrel pályára lépő angolokkal.

Az angolok úgy érzik, kiengedtek két pontot kezeik közül az Egyesült Államok elleni csoportnyitójukon, ráadásul a középhátvéd Ledley King viszonylag súlyosan megsérült, meglehet, mire felépül, véget is ér a vb (vagy már kiesnek akkorra az angolok). Visszatérhet viszont a középpályára Gareth Barry, a csatársorban pedig Emile Heskeyt Jermain Defoe válthatja. Az afrikaiak abban bíznak, hogy kiváló védőnégyesük felveszi a harcot a mostanában nem túl gólerős angol támadókkal, ráadásul néhány játékosuk a Premiershipben légióskodik, így testközelből ismeri mai ellenfeleit.

EGYMÁS ELLENI MÉRLEG
Még nem találkoztak.

Egyetértenek abban az angol internetes lapok, hogy a hatalmasat hibázó Robert Green helyett a rutinos, de szintén nem tökéletesen megbízható David James áll majd az angol kapuban; és az sem elképzelhető, hogy Green sorstársa, Favzi Sausi is a kispadra szorul.

„Ez csak egy figyelmetlenség volt tőle, nem hiszem, hogy bárkinek is kritizálnia kellene őt – tért ki nyilatkozatában Greenre Steven Gerrard, az első angol gólszerző ezen a vb-n. – Később több fontos védéssel is segített minket, és szerintünk a labda volt a hibás. Mellette vagyunk."

 NSO VB-CSAPATMUSTRA
Anglia
Algéria

„Mindenki tudja, milyen kiszámíthatatlan a Jabulani (a vb hivatalos labdája – a szerk.), ez történt rajtunk kívül az angolokkal is – értett egyet Gerrarddal az algériai szövetségi kapitány, Rabah Szadan. – Elég csak megnézni, hogyan száll a levegőben."

Meglehet, mégis kapust kell cserélnie, Sausi egy edzésen ugyanis térdsérülést szenvedett.

„Mindenképpen gólt akarok rúgni, de ha nem sikerül, akkor is megy tovább az élet, és ugyanolyan keményen dolgozok, mint eddig" – fogadkozott Wayne Rooney, akitől mostanában hiába várták címeres mezben a gólokat, elmúlt hat mérkőzésén nem talált be az ellen hálójába. – Számomra fontosabb a góllövésnél az, hogy jól játsszak, úgyhogy nem érzek különösebben nagy nyomást magamon a gólcsend miatt."

Mi tagadás: ezen a tornán aligha kaphat kellemesebb ellenfelet ebből a szempontból, mint a „sivatagi rókák", az algériai válogatott.

VB 2010
C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
20.30, Fokváros, Green Point Stadion Vezeti: Irmatov (üzbég)
Anglia: James – Johnson, Carragher, Terry, A. Cole – Lennon, Gerrard, Lampard, Barry – Rooney – Heskey
Algéria: M’Bolhi – Bugerra, Belhadzs, Jahja – Kadir, Jebda, Laszen, Hallis – Budebduz, Ziani – Matmur
A mérkőzéseket élő, szöveges tudósításunk, illetve folyamatosan frissülő cikkünk segítségével is figyelemmel kísérhetik! 

 

Legfrissebb hírek

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Végül nem Sallaiékhoz, de távozott a Man. City legsikeresebb kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 09:45

Labdarúgás: huszonegy fiatal játszott az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.02. 09:08
Ezek is érdekelhetik