Messinek már nagyon hiányzik a vb-trófea

Vágólapra másolva!
2010.06.10. 08:59
null
Messi négy éve már ott volt a vb-n, azóta sokat fejlődött (Fotó: Action Images)
Lionel Messi, az argentin válogatott – és a spanyol Barcelona – aranylabdás támadója már nagyon várja a dél-afrikai világbajnokság pénteki rajtját, s egyáltalán nem érzi tehernek, hogy a közvélemény elsősorban tőle várja a harmadik vb-trófeájára 1990 óta vadászó albiceleste csúcsra juttatását. Legalábbis ez derül ki a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalos honlapjának adott interjújából.

– Még mindig csupán huszonkét esztendős, de már szinte mindent megnyert pályafutása során. Csak egyvalami hiányzik...
– Az viszont nagyon – vágta rá Lionel Messi, aki a dél-afrikai világbajnokság idején, június 24-én tölti be huszonharmadik életévét. – Nem én vagyok az egyedüli, akinek a világbajnoki cím megszerzése a legnagyobb álma, hiszen a labdarúgásban az tekinthető a csúcsnak.

– Mint futballista, a csúcson van?
– Akkor sem válaszolnék igennel, ha így lenne. Egyébként nem így van. Rendben, remek eredményeket értem el, igen sok jó mérkőzésem volt a Barcelonában, de azért nekem is van mit tanulnom meg finomítanom a futballomon. Mindig arra törekszem, hogy a következő nap valamivel jobb legyek, mint az azt megelőzőn, mert a profi játékos szerintem csak ezt az elvet követve juthat el vagy közelítheti meg teljesítőképessége határát. A munkában hiszek.

– Határozottnak tűnik.
– Mert az vagyok.

– Vagy inkább az lett, nem? Nem is olyan régen megilletődötten kereste a szavakat a kamerák és mikrofonok sűrűjében.
– Nyilván az én esetemben sem múlnak el nyomtalanul az évek.

– Nyakunkon a világbajnokság, s az izgatottság szikrája sem mutatkozik önön.
– Abból a szempontból nincs igaza, hogy csapattársaimmal együtt már nagyon várjuk a rajtot, a mérkőzéseket, bár valóban nem görcsölök, mert nincs miért.

– Nincs? Hiszen Argentína aranyesélyesként vág neki a tornának, a közvélemény sokat vár öntől, s ne mondja, hogy ez a teher nem nyomja a vállát!
– Pedig nem nyomja. A legutóbbi világbajnokság óta négy évet öregedtem, tapasztaltabb s jobb futballista lettem, ami jelentős mértékben a klubomnak, a Barcelonának köszönhető. Ott sem ment a beilleszkedésem egyik napról a másikra, és bár az argentin válogatottban nyújtott teljesítményem kapcsán időnként elmarasztalnak, nem érzem úgy, hogy baj volna a csapatunkkal. Igen, sokat várnak tőlem, pontosan tudom, hogy meghatározó szerepet kell betöltenem az albicelestében, de ennek kapcsán felhívnám a figyelmet arra, hogy az argentin válogatott nem egyedül Lionel Messiből áll. Társaim egytől egyig ragyogó futballisták.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
6 órája

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik